EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 24., vasárnap
Gellért, Mercédesz

Program

Igazi klasszikus csemege a Concerto Budapest tavaszi BMC-sorozata

Debussytől Berióig, Stravinskytól Vidovszkyig ível a Concerto Budapest Concerto Color című, három koncertből álló tavaszi sorozata a Budapest Music Centerben (BMC).

A szombati nyitókoncert a Concerto Budapest vezetőjének, Keller Andrásnak különleges válogatása, mely akár Kis esti cirkusz alcímmel is illethető Csalog Gábor legújabb művére reflektálva – írják a zenekar sajtóközleményében. A válogatás a kortárs dallamok mellett a dzsessz világát is megidézi Stravinsky Ragtime for 11 Instruments című alkotásán keresztül, zárásként pedig Berio Folk songs című átirata kínál egy kis világzenei ízelítőt Harcsa Veronika közreműködésével.

A második, május 6-i koncert jeligéje: a kortárs köntösbe öltöztetett romantika. “Ez az est a klasszikus értelemben vett szenvedély és az expresszivitás egyfajta alternatívájáról szól. Megmutatja, hogy a kortárs zene nem felülírja és leváltja a romantika szenvedélyét, sokkal inkább továbbgondolja és átértelmezi azt” – fogalmaznak a közleményben. A műsorban két ősbemutató is elhangzik: az egyik Gémesi Géza Hajnal című műve – a szerző az est karmestere is -, a másik az ifjú tehetség, Horváth Márton Levente Falak című műve.

A Concerto Color bérlet záró koncertjét május 27-én korunk egyik legizgalmasabb és legeredetibb szerzőjének, Zarándy Ákosnak az absztrakt motívumai és “hangtani poénjai” nyitják meg – írják. Ezt követően Ligeti György “véletlenek és amorf minimalista motívumok szülte egyedülálló, elvarázsolt muzsikája” csendül fel. Majd az est zárásaként Richard Strauss “derűt sugárzó, családias meghittséget árasztó fúvósszimfóniája” hozza meg a megnyugvást Rácz Zoltán karmester vezetésével.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Fogyási világrekordra készülnek Magyarországon 

    Fogyási világrekordra készülnek Magyarországon 

    A nagy fogyás: életmódváltó példaképek kerestetnek! Magyarország Európa legtúlsúlyosabb országa, évente több mint egymillió személy próbálkozik meg testsúlycsökkentéssel, de túlnyomó többségük nem tud tartós eredmény elérni.

  • Hamarosan a mozikban a Budapest Noir

    Hamarosan a mozikban a Budapest Noir

    November 2-án mutatják be a magyar mozik a Budapest Noir c. nagyjátékfilmet. A Budapest Noir Gárdos Éva rendezésében, a Pioneer Pictures gyártásában, Kemény Ildikó vezető producer irányításával készült, főszereplői Kolovratnik Krisztián, Tenki Réka, Kulka János, Kováts Adél, Dobó Kata és Anger Zsolt.

  • Art Market Budapest 2017: Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Kiállítás és Vásár

    Art Market Budapest 2017: Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Kiállítás és Vásár

    Október 12-15. között Budapest ismét Európa egyik legvonzóbb kulturális célpontjává, a régió képzőművészeti fővárosává válik: a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi művészeti vására, Magyarország legnagyobb kortárs kiállítása négy kontinens közel 25 országából érkező 100 kiállító választékát mutatja be a közönségnek.