EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 24., vasárnap
Gellért, Mercédesz

Egyéb XIII.kerület

Két év börtön is járhat a lomizásért

Kerületünkben elkezdődött a lomtalanítási szezon, így az utcán egymást érik a mások által feleslegesnek vélt dolgok. És egymást érik a „kincseket” kereső emberek is. Kevesen tudják, hogy a lomizás lopásnak számít.

2. kerületi lomtalanítás

Sok értékes holmi kerül utcára, de a törvény szerint nem lehet elvinni

A hulladéktörvény ugyanis egyértelműsítette, hogy a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó tulajdonába kerülnek. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság pedig tudatta, aki ezekből elvisz valamit, az lopást követ el. Sőt, ha az elvitt tárgyak értéke meghaladja az 50 ezer forintot, és a lopást üzletszerűen, haszonszerzésre törekedve követik el, az elkövető akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
A tájékoztatás szerint a közterület-felügyelők tettenérés esetén – ha bűncselekmény gyanúja áll fenn – a szabályszegőt feltartóztathatják vagy a rendőrségre előállíthatják. A rendőrség saját hatáskörben is intézkedik: helyszíni bírságot szab ki, nagyobb értékre elkövetett lopás esetén pedig büntetőeljárást indíthat.
Címkék

Kapcsolódó Cikkek