EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 24., vasárnap
Gellért, Mercédesz

Sport

Már az első versenyen más lesz a Forma-1-es időmérő

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken elfogadta a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság időmérő edzéseire vonatkozó módosítási javaslatokat, így a rajtsorrendről döntő tréning új lebonyolítása már az ausztráliai idénynyitón életbe lép.

A FIA – miután Genfben tanácskozott a Motorsport Világtanáccsal – közleményben jelentette be, hogy a március 20-i Ausztrál Nagydíjtól kezdve már alkalmazzák a változtatásokat. Az időmérőket a csapatok képviselői a részvényesek által februárban egyhangúlag elfogadott módosításoknak megfelelően alakítják át. Ami nem változik, az a szombati időmérő időtartama, amely továbbra is – a szünetekkel együtt – 60 perc lesz.

Az első szakasz, az úgynevezett Q1 16 percig tart majd úgy, hogy hét perc után a leglassabb pilóta kiesik, majd minden további másfél perc elteltével újabb versenyző búcsúzik. A Q1-et követően 15 pilóta marad versenyben.

Az új Q2 15 perces lesz, ebben hat perc után esik ki az első versenyző, majd ugyancsak 90 másodpercenként követik őt a többiek. A szakasz végére nyolc pilóta marad.

A 14 perces Q3-ban már 5 perc után megkezdődik a létszámcsökkenés, majd a másfél percenkénti kiesések után az utolsó 90 másodpercre már csak két pilóta marad. Ők döntik el egymás közt, hogy kié lesz a pole pozíció.

Az új rendszerrel – amelynek célja, hogy a korábbinál több legyen az izgalom – az autók az eddigieknél jóval több időt töltenek majd a pályán. Az idei első időmérőt március 19-én rendezik Melbourne-ben.

“Jómagam nem rajongok ezért az új lebonyolítási rendszerért, s úgy vélem, a többieknek sem tetszik” – nyilatkozta a Sky Sports televíziónak a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája. “Nem igazán értjük, mi volt a gond a korábbi formátummal, s miért kellett rajta változtatni. Kissé kaotikusnak tűnik néhány héttel az idény kezdete előtt újragondolni bizonyos szabályokat és az időmérő lebonyolítását.”

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Ünnepeltek az érdi röplabdázók

    Ünnepeltek az érdi röplabdázók

    Fennállása tizedik születésnapját ünnepli idén a Delta Röplabda Sportegyesület Érd. A szeptember 17-én alapított klub hétfőn tartott jubileumi eseményt a Vörösmarty gimnázium új sportcsarnokában.

  • Amerikába viszik kezelésre Schumit

    Amerikába viszik kezelésre Schumit

    Hosszú idő után friss hír jelent meg Michael Schumacherről. A Forma–1-es pilóta 2013-ban szenvedett súlyos síbalesetet, és kórházi kezelése óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják, de hamarosan Amerikába költöztetik.

  • A stadionba zárták a dühös szurkolókat

    A stadionba zárták a dühös szurkolókat

    A brazil rendőrök húsz percre a stadionba zárták a feldühödött Santos-szurkolók egy részét, miután a csapat meglepetésre kiesett a labdarúgó Libertadores Kupa negyeddöntőjében.