EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 24., vasárnap
Gellért, Mercédesz

Belföld

Már több mint kétszázezren látták a Saul fiát!

Átlépte a kétszázezres nézőszámot Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas alkotása a magyar mozikban – közölte a filmet forgalmazó Mozinet kedden az MTI-vel.

Mint írták, az Oscar-díjjal kitüntetett film tavaly júniusi premierje óta országszerte folyamatosan műsoron van.

A holokausztdráma február végén nyerte meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat Los Angelesben. A film az első olyan magyar alkotás, amely 1982 óta megkapta az amerikai filmakadémia elismerését, 34 évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve nyert.

Az alkotás számos rangos elismerés mellett elnyerte a Golden Globe-díjat, a cannes-i filmfesztivál nagydíját, valamint az amerikai filmkritikusok elismerését is.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az MTI-nek korábban felidézte: 2013-ban a Coming out, 2014-ben a Megdönteni Hajnal Tímeát című magyar filmeket látták több mint 100 ezren a mozikban és a Swing is megközelítette a 100 ezer nézőt. Az elmúlt év egyik sikerfilmje, a Liza, a rókatündér több mint 126 ezer nézőnél tart, míg az Argo 2.-t 110 ezernél is többen nézték meg.

Kapcsolódó Cikkek

  • Soros 2015-ben vázolta fel tervét

    Soros 2015-ben vázolta fel tervét

    Soros György milliárdos spekuláns 2015 júliusában a Financial Timesban vázolta fel elképzeléseit, amelyek szerint az uniónak évente egymillió bevándorlót kell befogadnia és egy állandó, kötelező mechanizmus révén kell szétosztania a tagállamok között – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Jól áll a balatoni uniós források lehívása

    Jól áll a balatoni uniós források lehívása

    A Balaton-régió fejlesztéseire a jelenlegi uniós ciklusban fordítandó, kormányhatározatban nevesített 250 milliárd forintnyi uniós forrásnál várhatóan több pénzt sikerül szereznie az üdülőövezetnek a jó pályázatoknak köszönhetően – derült ki a már elbírált pályázatokat, szerződéskötéseket és már kiutalt támogatásokat összesítő tárcák, szervezetek beszámolóiból a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén Siófokon.

  • Halálra égett egy ember Tatán

    Halálra égett egy ember Tatán

    Belehalt égési sérüléseibe egy idős nő Tatán péntek délután – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).