EUR: 309,50 Ft
CHF: 266,28 Ft
2017. szeptember 22., péntek
Móric

Program

Mintegy 2500 program az Operaház új évadában

Mintegy 2500 program, köztük számos bemutató és évforduló szerepel a Magyar Állami Operaház 2016/2017-es Magyar Évadában, amely a 200 éves magyar operakultúra előtt tiszteleg – mondta el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Ókovács Szilveszter főigazgató.

Az operaház kiváló művészekből válogatott “nagykövetei” egy év alatt több mint 1100 előadást tartanak vidéki iskolákban és más helyszíneken, emellett az Operaház épületében évi 800 túrát rendeznek, ezeknek mintegy 160 ezer látogatója van. Ezen kívül 580 ezer jegyet adtak el az intézmény előadásaira, és tavaly 25 százalékkal nőtt a bérletesek száma, mintegy 30 ezerre – fűzte hozzá, megjegyezve, “büszkék lehetünk arra, hogy egy hétvégén az Operában meg az Erkel Színházban többen vannak, mint az egész NB1-ben”.

A programról szólva Ókovács Szilveszter hangsúlyozta azt is, hogy idén ünneplik mások mellett Simándy József ikonikus operaházi művész születésének 100. évfordulóját, valamint a Győrben született Richter János (Hans Richter) karmester halálának 100. évfordulóját is.

“Miközben a magyar évadra fókuszálunk, a magyar operaszerzők és koreográfusok termésére, zakatolnia kell a világirodalmi operarepertoárnak is, ezért tudnak sztárok jönni külföldről, hiszen ők nyilván nem a Bánk bánba állnak bele” – fogalmazott Ókovács Szilveszter, kiemelve a külföldi fellépők közül Jonas Kaufmannt, Renée Fleminget és Erwin Schrottot.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Art Market Budapest 2017: Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Kiállítás és Vásár

    Art Market Budapest 2017: Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Kiállítás és Vásár

    Október 12-15. között Budapest ismét Európa egyik legvonzóbb kulturális célpontjává, a régió képzőművészeti fővárosává válik: a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi művészeti vására, Magyarország legnagyobb kortárs kiállítása négy kontinens közel 25 országából érkező 100 kiállító választékát mutatja be a közönségnek.

  • Best of Michael Nyman előadás

    Best of Michael Nyman előadás

    Michael Nyman Nagy-Britannia egyik legünnepeltebb zeneszerzője. Munkássága felöleli az operákat, vonósnégyeseket, filmzenéket és zenekari koncerteket.