EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 24., vasárnap
Gellért, Mercédesz

Külföld

Nem ez volt az első terrorcselekmény Belgiumban – kronológia

Az utóbbi hónapokban Belgium érezhetően egyre inkább az iszlamista terroristák célkeresztjébe került. Az alábbiakban olvasható a dpa német hírügynökség kronológiája a keddi brüsszeli robbantásokat megelőző eseményekről.

2014. május: a brüsszeli zsidó múzeumnál az algériai-francia kettős állampolgárságú, 29 éves Mehdi Nemmouche négy embert agyonlőtt. Később Franciaországban letartóztatták és kiadták a belga hatóságoknak. A merénylő korábban öt alkalommal hosszabb-rövidebb időt töltött rablásért francia börtönökben, ahol egyre radikálisabb nézeteket kezdett vallani. 2013 elején Szíriába utazott, ahol több mint egy évet töltött a harcoló iszlamista csoportoknál.

2015. január: az év elején lezajlott franciaországi merényletek számos belga vonatkozással bírtak. Annak az Amedy Coulibaly-nak a felesége, aki január 8-án egy párizsi kóser élelmiszerboltban túszokat ejtett, majd közülük négyet megölt, az akció előtt fegyverekről és autóvásárlásról tárgyalt a belga Charleroi egyik lakosával, akit később őrizetbe vettek.

Január hetedikén két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol 12 embert megöltek és 11-et megsebesítettek. Eközben egy harmadik társuk lelőtt egy rendőrt a főváros egyik déli elővárosában. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat.

Egy héttel később terrorista sejtet számoltak fel a hatóságok a belga Verviers városában. A rendőrségi akció keretében két feltételezett terrorista vesztette életét, valamint nyolc embert vettek őrizetbe terrorista csoporthoz tartozás vádjával.

2015. augusztus: egy géppisztollyal, automata pisztollyal és késsel felfegyverkezett, 26 éves marokkói iszlamista lövöldözött az Amszterdam és Párizs között közlekedő Thalys expresszvonaton Belgium területén, hárman megsebesültek. A lövöldözőt két szabadságos amerikai katona és egy diák dulakodás után ártalmatlanná tette, majd a rendőrség letartóztatta. A marokkói férfi minden valószínűség szerint kapcsolatban állt a radikális iszlám mozgalommal.

2015. november: egy héttel a párizsi, 130 halálos áldozatot követelő merényletsorozatot követően a belga hatóságok a legmagasabb fokozatú terrorkészültséget vezették be Brüsszelben és térségében. Az iskolák néhány napig zárva maradtak, a metró nem közlekedett. A nagy számú látogatót vonzó rendezvényeket korlátozták. A készültséget csupán öt nap múlva csökkentették a legmagasabb fokozatról, négyesről hármasra.

Az elkövetkező időszakban egymást követték a terrorellenes bevetések feltételezett iszlamisták ellen Brüsszelben, elsősorban a Molenbeek negyedben. A párizsi merényletek egyik feltételezett kitervelője, Abdelhamid Abaaoud marokkói származású belga állampolgár korábban egy ideig ugyancsak ebben a kerületben lakott.

2015. december: Yvan Mayeur, Brüsszel polgármestere bejelentette, hogy biztonsági okokból, a terrorveszély miatt törölték a hagyományos brüsszeli szilveszteri tűzijátékot. Az újévi ünnepséget, amelyen előző évben nagyjából százezren vettek részt, a tervek szerint a város központjában rendezték volna.

A belga titkosszolgálatok arra figyelmeztették december végén a hatóságokat, hogy a “következő napokban, az ünnepek alatt” támadás érheti a brüsszeli főteret, a rendőrkapitányságokat és a biztonsági erők tagjait. Másnap elfogtak két, merényletre készülő feltételezett terroristát, akik állítólag az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén.

2016. március: Salah Abdeslamot, a novemberi párizsi merényletsorozat másik feltételezett elkövetőjét, marokkói származású francia állampolgárt múlt pénteken fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben.

Kapcsolódó Cikkek