2019. május 19., vasárnap
Ivó, Milán

Belföld

Nem tudni, mikor áll helyre a menetrend szerinti közlekedés Brüsszelben

Nem tudni, mikor nyitják meg a robbantások miatt lezárt brüsszeli Zaventem repülőteret, így az sem, mikorra áll helyre a menetrend szerinti légi forgalom a belga és a magyar főváros között – mondta el a Budapest Airport szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Hardy Mihály jelezte: a Brüsszeltől mintegy hatvan kilométerre lévő Charleroi légikikötőjét nem érinti a lezárás, oda útban van a Wizzair egyik járata.


Hozzátette: nem lehet megmondani, hogy mikor ér Budapestre az a két, Zaventemből induló gép, amelynek a menetrend szerint dél előtt, illetve este öt óra körül kellene Budapesten landolnia.

A szóvivő nem tudta megmondani, hányan utazhattak azon a gépen, amely utolsóként szállt le a támadás miatt lezárt és kiürített brüsszeli reptéren, de mint mondta, ezek a járatok 100-120 utassal közlekednek.

Kapcsolódó Cikkek

  • Katások nyugdíjjogosultsága 2019-ben

    Katások nyugdíjjogosultsága 2019-ben

    A kisadózó vállalkozás a főállású kisadózó után 2019-ben változatlanul havi 50 ezer forint, vagy – választása szerint – havi 75 ezer Ft, míg a főállásúnak nem minősülő kisadózó után havi 25 ezer forint tételes adót fizet a bevételi értékhatárig (a szintén változatlan 12 millió forint erejéig, viszont e tekintetben nagyon kedvező változás idén, hogy az alanyi áfamentes értékhatár is 12 millió forintra nőtt).

  • Fülöp Attila: A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek

    Fülöp Attila: A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek

    A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek, hiszen a gyermekeknek a családban van a legjobb helyük – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap, a Befogadlak nevű nevelőszülői program országjárásának záróhelyszínén, a budapesti Várkert Bazárban.