EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 24., vasárnap
Gellért, Mercédesz

Belföld

Orbán Viktor köszönetet mondott Horst Seehofernek a megértésért

Orbán Viktor kormányfő pénteken köszönetet mondott Horst Seehofer bajor miniszterelnöknek, hogy Bajorország megértéssel, negatív előítéletek nélkül fogadta Magyarország nehézségeit, amelyeket a migránsválság okozott.

Orbán Viktor ezt a Horst Seehoferrel folytatott budapesti tárgyalása után mondta. A közös sajtótájékoztatón a megbeszélést úgy kommentálta: “nem Angela Merkel ellen gyűltünk össze”, “nem azért jöttünk össze, hogy gyengítsük a német kormányt”.

Magyarország erős német kormányban, erős német kancellárban érdekelt – hangsúlyozta.

Kapcsolódó Cikkek

  • Soros 2015-ben vázolta fel tervét

    Soros 2015-ben vázolta fel tervét

    Soros György milliárdos spekuláns 2015 júliusában a Financial Timesban vázolta fel elképzeléseit, amelyek szerint az uniónak évente egymillió bevándorlót kell befogadnia és egy állandó, kötelező mechanizmus révén kell szétosztania a tagállamok között – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Jól áll a balatoni uniós források lehívása

    Jól áll a balatoni uniós források lehívása

    A Balaton-régió fejlesztéseire a jelenlegi uniós ciklusban fordítandó, kormányhatározatban nevesített 250 milliárd forintnyi uniós forrásnál várhatóan több pénzt sikerül szereznie az üdülőövezetnek a jó pályázatoknak köszönhetően – derült ki a már elbírált pályázatokat, szerződéskötéseket és már kiutalt támogatásokat összesítő tárcák, szervezetek beszámolóiból a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén Siófokon.

  • Halálra égett egy ember Tatán

    Halálra égett egy ember Tatán

    Belehalt égési sérüléseibe egy idős nő Tatán péntek délután – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).