EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 23., szombat
Tekla, Líviusz

Sport

Örökös eltiltás az orosz atlétikában

Örökös eltiltást kapott Viktor Csegin orosz atléta edző, akinek több gyalogló tanítványa fennakadt a doppingvizsgálaton. Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) bizonyítottnak látta, hogy a tréner tiltott szerekkel segítette sportolóit.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavaly novemberben jelezte: örökös eltiltást tartana megfelelőnek Csegin, valamint további három edző, öt atléta és egy orvos esetében, mert szerepük volt a 2014-ben kirobbant doppingbotrányban.

Az csütörtökön dőlt el, hogy olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki érmeket kell visszaadnia Csegin vezetésével készült öt orosz gyaloglónak, valamint egy akadályfutónak azt követően, hogy doppingügyükben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF) adott igazat az Orosz Atlétikai Szövetséggel (VFLA) és az Orosz Doppingellenes Ügynökséggel szemben.

A RUSADA korábban már eltiltott – többek között – öt gyaloglót – Olga Kanyiskinát, a 2008-as pekingi olimpia 20 kilométeres számának aranyérmesét, Szergej Kirgyapkint, a londoni olimpia 50 kilométeres bajnokát, Valerij Borcsint, a pekingi 20 kilométeres győztest, valamint Szergej Bakulint, aki 2011-ben 50 kilométeren lett világbajnok, és Vlagyimir Kanajkint, aki ugyanakkor volt vb-ezüstérmes 20 kilométeren -, miután a biológiai útlevelükben a szakemberek hosszú évekre visszavezethetően abnormális eltéréseket mutattak ki.

A doppingbotrány nyomán az IAAF tavaly novemberben felfüggesztette a VFLA-t, ami azt jelenti, hogy versenyzői jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek, és ha a döntés nem változik, a riói olimpián sem lehetnek ott.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ünnepeltek az érdi röplabdázók

    Ünnepeltek az érdi röplabdázók

    Fennállása tizedik születésnapját ünnepli idén a Delta Röplabda Sportegyesület Érd. A szeptember 17-én alapított klub hétfőn tartott jubileumi eseményt a Vörösmarty gimnázium új sportcsarnokában.

  • Amerikába viszik kezelésre Schumit

    Amerikába viszik kezelésre Schumit

    Hosszú idő után friss hír jelent meg Michael Schumacherről. A Forma–1-es pilóta 2013-ban szenvedett súlyos síbalesetet, és kórházi kezelése óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják, de hamarosan Amerikába költöztetik.

  • A stadionba zárták a dühös szurkolókat

    A stadionba zárták a dühös szurkolókat

    A brazil rendőrök húsz percre a stadionba zárták a feldühödött Santos-szurkolók egy részét, miután a csapat meglepetésre kiesett a labdarúgó Libertadores Kupa negyeddöntőjében.