EUR: 311,44 Ft
CHF: 270,55 Ft
2018. február 19., hétfő
Zsuzsanna

Belföld

Továbbra is imádják a német turisták Magyarországot

Továbbra is kiemelkedő Magyarország népszerűsége a német turisták körében, és kedveltségét tovább növelheti, hogy az ország biztonságos – hangzott el kedden Berlinben a Magyar Turizmus Zrt. sajtótájékoztatóján.

A világ legnagyobb idegenforgalmi szakvására, a szerdán nyíló berlini nemzetközi turisztikai börze (ITB) alkalmából tartott tájékoztatón kiemelték, hogy Németország továbbra is a legfontosabb piac a magyar turizmus számára.


Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az ágazat egészéről szólva kiemelte, hogy 2015 rekordév volt. A 10 legnagyobb küldő piac közül Németország után a második helyen álló Nagy-Britanniából érkezett vendégek által eltöltött éjszakák száma éves szinten 17,6 százalékkal 887 ezerre emelkedett, és nagymértékben, 13,3 százalékkal 648 ezerre nőtt az Egyesült Államokból érkezett vendégek által eltöltött éjszakák száma. A turizmus részaránya a bruttó hazai termékben (GDP) már 10,3 százalék, a foglalkoztatásban pedig közvetlenül és közvetve 12,1 százalék – tette hozzá.

A német vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma tavaly 1,975 millió volt, nem változott az egy évvel korábbihoz képest. Ugyanakkor a statisztikai adatfelvétel sajátosságaiból adódóan a kép jóval kedvezőbb, hiszen az adatokban nem szerepel például az online magánszállás kiadó portálok révén generált forgalom, és a dunai folyami hajós turizmus forgalma sem.


Ez utóbbi jelentőségét mutatja, hogy tavaly kétezernél is több szállodahajó-járat érintette Magyarországot – húzta alá Mezősi Csilla, az MT németországi és svájci képviseletének vezetője.

Az is jellemző, hogy egyre több német költözik Magyarországra, főleg nyugdíjasok. Ez nemcsak a kedvező ingatlanpiaci viszonyoknak vagy a fejlett fürdőkultúrának tulajdonítható, hanem a többi között annak is, hogy a németek igen nagyra értékelik, hogy Magyarország biztonságos – tette hozzá.

A Magyarországra látogató német közönség “elöregedésére” vonatkozó félelmek viszont nem megalapozottak. Az MT kutatásai alapján a korösszetétel “egészségesen változik”, és a 40 év alattiak aránya elérte a 33 százalékot. Ugyancsak sokat ígérő fejlemény, hogy a legnagyobb növekedés a magasabb jövedelműek körében tapasztalható. A területi eloszlást szemlélve megfigyelhető, hogy az ezredforduló óta megszűnt a Balaton túlsúlyát jelentő egyoldalúság, most már Budapest és környéke a legnépszerűbb 32 százalékkal, míg a Balaton a második helyen áll 31 százalékkal, a harmadik pedig a nyugat-magyarországi régió 17 százalékkal – mutatta ki az MT kutatása.

A 2016-os kilátások a piaci szereplők visszajelzései alapján biztatóak, például az egyik német légitársaság a nyári szezonban napi kettő helyett három járatot közlekedtet majd a Budapest-Berlin útvonalon, egy másik pedig a München-Debrecen útvonalon hetente háromszor közlekedő járatot vezet be menetrendjébe – mondta az MT képviseletvezetője.

Kapcsolódó Cikkek

  • Sorra gyűlnek a Czeglédy elleni vádak

    Sorra gyűlnek a Czeglédy elleni vádak

    Már kilenc iskolaszövet ügyében, mintegy 6,3 milliárd forintos vagyoni hátrány okozása miatt folyik eljárás Czeglédy Csaba ellen – tájékoztatott pénteken a Csongrád Megyei Főügyészség.

  • A magyarok 70 százaléka aggódik az illegális migráció miatt

    A magyarok 70 százaléka aggódik az illegális migráció miatt

    Nem véletlenül lapítanak most azok az ellenzékiek, akik ellenezték a határkerítés megépítését, és álproblémáról beszéltek. A magyarok hetven százaléka aggódik az illegális bevándorlás miatt, de ugyanekkora azok aránya, akik elégedettek a kormányzat ez ügyben tett lépéseivel – mondta saját kutatásukra hivatkozva Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában.

  • Soros embertípusra vágyik az EU emberjogi biztosa

    Soros embertípusra vágyik az EU emberjogi biztosa

    A “homo sorosensus”, azaz a Soros embertípus létrehozásának szükségességéről értekezik Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa egy 2009-es dokumentumban – írta Hírado.hu. Eközben az ENSZ Magyarország számára elfogadhatatlan migrációs politikát diktáló vitaindító anyagát az a Louis Arbour, migrációért felelős különleges képviselő jegyezte, aki öt évig volt a Soros féle Nyílt Társadalom Alapítvány pénzügyi hátterével működő Nemzetközi Kríziscsoport vezérigazgatója és akit maga a milliárdos tüntetett ki a Soros-egyetemen 2010-ben.