EUR: 326,79 Ft
CHF: 290,99 Ft
2019. május 23., csütörtök
Dezső

Egyéb XVII.kerület

Emlékhely lesz Tóth Ilona szülőháza

tóth_ilonka_2

A forradalom 60. évfordulóján nyílik meg az emlékház kapuja a nagyközönség előtt (fotó:önkormányzat)

Megkezdődött Tóth Ilona ’56-os szabadságharcos árpádföldi szülőházának felújítása.

A polgármester jelképesen átnyújtotta a renováláshoz szükséges első téglát az ÉPKAR Zrt. munkatársának, ők végzik a kivitelezői munkálatokat. A téglát Dorogi Ferenc készítette. A tervek szerint a forradalom 60. évfordulóján, idén október 23-án nyílik meg az emlékház kapuja a nagyközönség előtt.


tóth_ilonka_1

Az első téglát az ismert lokálpatrióta, Dorogi Ferenc készítette

 

Az önkormányzat a „Tóth Ilona szülőházának emlékhellyé alakítása” című pályázattal 50 millió forintot nyert a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványtól a 200 millió forintos projekt megvalósításához.

Tóth Ilona pere gyakorlatilag az ’56 utáni koncepciós perek főpróbája volt, a hatalom a koholt vádak bizonyíthatóságát tesztelte. Tóth Ilonára és társaira tárgyi bizonyítékok és szemtanúk meghallgatása nélkül mondták ki a halálos ítéletet.

A vád állítása szerint a medika és két társa meggyilkolta Kollár István rakodómunkást, mert az Államvédelmi Hatóság tagjának gondolták. A kutatók úgy vélik, hogy Tóth Ilonát koncepciós perben ítélték el, mert nem követett el  gyilkosságot, ennek ellenére ő maga társaival együtt beismerő vallomást tett – a történészek többsége szerint kényszer hatására vagy más személyek fedezése érdekében.

Kapcsolódó Cikkek

  • Továbbra is erős a magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége

    Továbbra is erős a magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége

    Továbbra is erős a magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége, a hazai bankrendszer intézményei egy jelentős negatív makrogazdasági sokk esetén is megfelelnének a szabályozói elvárásoknak – derül ki a jegybank csütörtökön közzétett Pénzügyi stabilitási jelentéséből.

  • Ismét Szalay Ferenc a kosárlabda-szövetség elnöke

    Ismét Szalay Ferenc a kosárlabda-szövetség elnöke

    További négy évre választották meg Szalay Ferenc polgármestert a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) elnökének. A politikus – aki korábban NB I-es kosárlabdázó volt és szakedzői képesítése is van – már kilenc éve tölti be az elnöki posztot: először 2010-ben választották meg öt évre, majd 2015-ben további négy évre.

  • Tanpálya, hogy terepen is jól menjen

    Tanpálya, hogy terepen is jól menjen

    Tereplovaglást szimuláló tanpályát adtak át múlt csütörtökön Rákoscsabán, a Monte Vigo Szabadidő Centrumban, ezzel is segítve, hogy a gyerekek megismerkedjenek a magyarokra oly jellemző lovas kultúrával.