EUR: 326,34 Ft
CHF: 289,14 Ft
2019. május 22., szerda
Júlia, Rita

Extra

Megúszta! Felfüggesztettet kapott Zalatnay Sarolta

A bíróság helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, az énekesnőt másfél év börtönre ítélték, aminek a végrehajtását három évre felfüggesztették.

Kétmillió forintos tartozása miatt kellett újból bíróság elé állnia Zalatnaynak. Cini az állatvédő Abonyi Mónikától kért kölcsön kétmillió forintot, amit ígérete szerint 2011-ben adott volna vissza.

Kölcsönzője szerint azonban azóta sem történt meg a törlesztés, ezért jelentette fel az énekesnőt.

Az elsőfokú tárgyaláson az ügyészség a büntetés súlyosbítását kérte.

Most másodfokon a jogerős ítélet szerint, Zalatnay Saroltának nem kell börtönbe vonulnia.

Cini 2004 és 2006 között már ült börtönben 36 rendbeli, nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás miatt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nyilvánosan támadják Gyurcsányék Liptait és Tóth Verát

    Nyilvánosan támadják Gyurcsányék Liptait és Tóth Verát

    Lejárató hadjáratot indítottak Gyurcsányék a magyar sztárvilág ellen. A DK-n aktivistája, Homonnay Gergely saját közösségi oldalán fakadt ki és vonta kérdőre Tóth Verát, Liptai Claudiát és Ördög Nórát, amiért nem foglalnak állást politikai kérdésekben.

  • A legcukibb rosszcsont: Lajos herceg

    A legcukibb rosszcsont: Lajos herceg

    Vilmos herceget és Katalin hercegnét három csemetéjével együtt most látta először a világ közös fotón. A hercegné nemrég egy kertrészletet tervezett a Chelsea Garden Show-ra ahova a kicsiket is elvitték, az egyéves Lajos herceg pedig ellopta a showt.

  • Milliókért árulja Kim cuccait Kanye West

    Milliókért árulja Kim cuccait Kanye West

    Kim Kardashian már többször is aukcióra bocsátotta márkás cuccait, ezúttal azonban a férje, Kanye West döntött úgy, hogy ideje ismét kiselejtezni felesége gardróbját, mert szerinte az ami ott van, az maga a pokol.

  • Összeköltözött párjával Jordán Tamás

    Összeköltözött párjával Jordán Tamás

    Jordán Tamás már több mint egy éve boldog új párjával, és nemrég össze is költöztek. A színész egészsége pedig újra régi amióta szerelme mellette van, akit gyermekei is nagyon megszerettek.