EUR: 326,21 Ft
CHF: 288,91 Ft
2019. május 19., vasárnap
Ivó, Milán

Egyéb

A japán késes ámokfutó az intézmény korábbi dolgozója volt

Tizenkilencre emelkedett a Tokió közelében, Japánban kedd hajnalban egy fogyatékkal élőknek otthont adó létesítményben elkövetett késes ámokfutás halálos áldozatainak száma.

A feltételezett elkövető a megtámadott egészségügyi intézmény egyik korábbi dolgozója, a 26 éves Uemacu Szatosi. A férfi egyben korábbi ápoltja is volt az otthonnak, ahol azután vonták kezelés alá, hogy közölte: kész fogyatékkal élőket meggyilkolni, ha a kormányt ezt jóváhagyja. Március 2-án kiengedték a kórházból, miután úgy ítélték meg, hogy javult az állapota.


Az Aszahi Simbun című japán napilap tudósítása alapján a támadó a rendőrség tájékoztatása szerint azzal indokolta tettét, hogy “meg akarja szabadítani a világot a fogyatékkal élőktől”.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Az NHK információi szerint a támadásnak legalább negyvenöt sérültje is van. A sérültek közül 28 ember sebesülése súlyos.

A késelő hajnalban rontott be egy fogyatékkal élőknek otthont adó létesítménybe a Kanagava prefektúrában található Szagamiharában. A rendőrséget hajnali fél háromkor riasztotta a létesítmény egyik munkatársa, aki azt mondta: “valami szörnyűség történik”.

A férfi a támadás után maga sétált be a rendőrségre, ahol feladta magát. A rendőrség hivatalosan emberöléssel gyanúsította meg.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad az építkezés

    Jól halad az építkezés

    Hónapok óta gőzerővel építik a Bujtosi Uszodát. Tavaly októberben tették le az alapkövet, most pedig már a kiszolgálóblokkok födémbetonozásán dolgoznak.

  • Rendbe tették a Rómait

    Rendbe tették a Rómait

    A Közösségi és Turisztikai Egyesület a Római-partért szervezésében második alkalommal tartottak nagytakarítást a Római-parton.

  • Családbarát Józsefvárost!

    Családbarát Józsefvárost!

    Gyermek- és családbarát városrészt szeretne létrehozni az önkormányzat Józsefvárosban. A kerületvezetés eddig is sokat tett a közbiztonság növelése, a környezet alakítása, az egészségügy és az oktatás-nevelés támogatása érdekében.

  • Száztíz új munkahely

    Száztíz új munkahely

    Száztíz új munkahelyet teremt a szerb tulajdonú, papírgyártással foglalkozó Drenik Hungary Kft. nyolcmilliárd forintos gyártási kapacitásnövelő és termékportfólió-bővítő beruházása Szolnokon – jelentette be a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.