2019. január 17., csütörtök
Antal, Antónia

Külföld

Bill Gates ötmilliárd dollárt ad Afrikának

Bill Gates, a Microsoft társalapítója bejelentette vasárnap, hogy alapítványa a következő öt évben újabb ötmilliárd dollárt áldoz Afrikára.

Hétfőn lesz a Mandela Nap, és az ezt megelőző napra a dél-afrikai Nelson Mandela Alapítvány minden évben meghív egy neves előadót, hogy kezdeményezzen vitát valamely jelentős társadalmi témában. Az idén Gates tartott előadást, de egy másik apropója is van dél-afrikai látogatásának: hétfőn kezdődik ott egy nemzetközi AIDS-konferencia.


Gates elmondta, hogy a feleségével közös alapítvány már kilencmilliárd dollárt költött el Afrikában, és a legtöbbet az egészségügyre áldozták. Figyelmeztetett, hogy ha a világ nem fejleszt ki hatékonyabb módszereket a HIV-fertőzés megelőzése és az AIDS-betegség kezelésének kiterjedtebbé tételére, akkor semmivé válhatnak a Fekete-Afrikában az utóbbi 15 évben nagy erőfeszítések árán elért eredmények, minthogy továbbra is nagy a születési ráta a kontinensen. 2050-re a világ összes gyerekének 40 százaléka Afrikában fog élni – mondta.

Beszámolt arról, hogy most a Dél-afrikai Köztársaság 6,8 millió HIV-fertőzöttjének a fele kap kezelést, ami nagy eredmény, mert 16 évvel ezelőtt csak néhány ezer kapott.

Kapcsolódó Cikkek

  • Soros újra Brüsszelben lobbizott

    Soros újra Brüsszelben lobbizott

    A spekuláns Jyrki Katainen finn és Vĕra Jourová cseh uniós biztosokkal egyeztetett a Soros György a CEU helyzetéről. Az ENSZ migrációs csomag elfogadtatása érdekében gyakran egyeztet az amerikai milliárdos, többek közt Jean-Claude Junckerrel és Frans Timmamermanns csúcsvezetőkkel.

  • Háromméteres fallal védi magát Soros

    Háromméteres fallal védi magát Soros

    Bár Soros György teljes mellszélességben kiáll a nyitott határokat és társadalmakat szorgalmazó rögeszméje mellett, saját villáját három méteres betonfal veszi körül.

  • Mi lesz veled, Brexit?

    Mi lesz veled, Brexit?

    Elutasította a londoni alsóház a Nagy-Britannia unióból való kilépésének feltételeiről szóló megállapodást. A brüsszeli migránssimogatás, bürokrácia és arrogancia nagymértékben hozzájárult a Brexithez.