EUR: 345,74 Ft
CHF: 321,33 Ft
2020. augusztus 07., péntek
Ibolya

Külföld

Elhunyt Elie Wiesel Nobel-békedíjas író és holokauszttúlélő

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Elie Wiesel holokauszttúlélő és Nobel-békedíjas amerikai zsidó író, filozófus, előadó, egyetemi tanár – közölte szombaton az izraeli Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont.

A The New York Times című napilap úgy tudja, Wiesel manhattani otthonában hunyt el.


Az észak-erdélyi Máramarosszigeten 1928-ban született Wiesel számos könyvet írt a náci koncentrációs táborokban átélt élményei alapján, és 1986-ban kapta meg a Nobel-békedíjat amiért életét a több millió holokausztáldozat emléke fenntartásának szentelte, “a béke és az emberi méltóság szószólójává vált, az egyik legfontosabb szellemi vezető lett olyan időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet folyamatosan jellemzi a világot”.

Felemelte a szavát mindenkiért, aki elnyomásban élt a Földön, vagy akit elfeledett az emberiség – írta róla a Reuters hírügynökség. Ötvenhét könyvet írt, amelyek közül a leghíresebb a náci koncentrációs táborokban szerzett élményein alapuló, Az éjszaka című. Ebben szerepel művészi hitvallása, amelyhez mindig tartotta magát: “Elfelejteni a holtakat hasonló volna ahhoz, mintha másodszor is megölnék őket.”


“A Jad Vasem gyászolja a holokauszttúlélő, Nobel-díjas elismert írót, Elie Wieselt” – írta Twitter-fiókjában a jeruzsálemi múzeum.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is közleményben emlékezett meg Wieselről. Azt írta róla: “Fénysugár volt, az emberiség egy olyan tagja, aki hitt az ember jóságában. Izrael állam és a zsidó nép keserűen gyászolja Elie Wieselt. Rendkívüli személyisége és elbűvölő művei révén kifejezést adott az emberi szellem győzelmének a kegyetlenség és a gonosz fölött”.

Simon Peresz volt izraeli államfő Wiesel halálát “a zsidó nép és az egész világ nagy veszteségének nevezte.

Reuven Rivlin jelenlegi izraeli elnök pedig azt mondta: “Elie Wiesel a zsidó nép egyik hőse volt, az emberiség egyik igazi óriása.”

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke: “Elie Wiesel több volt mint író. Sokunk tanítója volt. Megismertette velünk Auschwitz szörnyűségeit, tanított nekünk a júdaizmusról, Izraelről és arról, hogy az igazságtalansággal szemben nem szabad némának maradni.”

Kapcsolódó Cikkek

  • Visszavonul a brit külügyminisztérium macskája

    Visszavonul a brit külügyminisztérium macskája

    Nyugdíjba megy Palmerston macska, amely a brit külügyminisztérium főegerészeként szolgált az elmúlt több mint 4 évben – tudatta az állat Twitter-oldala mintegy 100 ezer követőjével pénteken.

  • Bejegyzik az első orosz vakcinát

    Bejegyzik az első orosz vakcinát

    Hamarosan lezárul a Gamaleja Intézet által kifejlesztett, Covid-19 elleni első orosz vakcina tesztelése, és a jövő héten bejegyzik – jelentette be Oleg Gridnyev orosz egészségügyi miniszterhelyettes pénteken újságíróknak Ufában, egy helyi kórházbővítés ünnepségén.

  • Európában a járvány második hullámára készülnek

    Európában a járvány második hullámára készülnek

    Különböző szigorításokkal a koronavírus-járvány második hullámára készülnek Európában, ahol továbbra is a legmagasabb a vírus okozta Covid-19-betegség halálos áldozatainak száma: a 708 ezerből 202 ezret a kontinensről jelentettek.