EUR: 326,28 Ft
CHF: 289,09 Ft
2019. május 22., szerda
Júlia, Rita

Extra

Kalapács alá kerül Marilyn Monroe két hajtincse

Árverésre bocsátják novemberben Los Angelesben Marilyn Monroe két hajtincsét, amelyek ára az előzetes becslések szerint együttesen elérheti a 6-8 ezer dollárt (1,7-2,2 millió forint).

Az ultraibolya sugárzás ellen is védő dobozban tárolt, együtt árult hajtincsek Frieda Hull hagyatékából származnak, aki Marilyn Monroe fodrászától szerezte meg azokat a híresség tudtával, nem sokkal annak 1962-ben bekövetkezett halála előtt. A két hajtincset más relikviákkal együtt a New York és Southampton között közlekedő Queen Mary 2 tengerjárón állítják ki augusztus 9-től.


Frieda Hull lelkes rajongóból vált Marilyn Monroe barátjává. A hajtincsek eredetéről a hagyaték kezelői és az árverést november második felében lebonyolító Julien’s aukciósház is hivatalos igazolást bocsát ki az új tulajdonos számára.

Az árverésen a hajtincsek mellett más Marilyn Monroe-hoz köthető relikviákat is eladásra bocsátanak, többek között a Van, aki forrón szereti című filmben (1959) viselt feketegyöngyös-flitteres, valamint a Niagarában (1953) felbukkant rózsaszín lenvászon ruhát is. Szintén elárvereznek egy fotógyűjteményt, amely számos képet tartalmaz a színésznőről az Édentől keletre című mozifilm 1955-ös premierjéről. Az egyes tételek ára 3 ezertől 600 ezer dollárig (856 ezertől 171 millió forintig) terjed.

Marilyn Monroe az előző hónapban lett volna 90 éves. Korábban több más híresség – köztük Elvis Presley és David Bowie – hajtincse is felbukkant árveréseken.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nyilvánosan támadják Gyurcsányék Liptait és Tóth Verát

    Nyilvánosan támadják Gyurcsányék Liptait és Tóth Verát

    Lejárató hadjáratot indítottak Gyurcsányék a magyar sztárvilág ellen. A DK-n aktivistája, Homonnay Gergely saját közösségi oldalán fakadt ki és vonta kérdőre Tóth Verát, Liptai Claudiát és Ördög Nórát, amiért nem foglalnak állást politikai kérdésekben.

  • A legcukibb rosszcsont: Lajos herceg

    A legcukibb rosszcsont: Lajos herceg

    Vilmos herceget és Katalin hercegnét három csemetéjével együtt most látta először a világ közös fotón. A hercegné nemrég egy kertrészletet tervezett a Chelsea Garden Show-ra ahova a kicsiket is elvitték, az egyéves Lajos herceg pedig ellopta a showt.

  • Milliókért árulja Kim cuccait Kanye West

    Milliókért árulja Kim cuccait Kanye West

    Kim Kardashian már többször is aukcióra bocsátotta márkás cuccait, ezúttal azonban a férje, Kanye West döntött úgy, hogy ideje ismét kiselejtezni felesége gardróbját, mert szerinte az ami ott van, az maga a pokol.

  • Összeköltözött párjával Jordán Tamás

    Összeköltözött párjával Jordán Tamás

    Jordán Tamás már több mint egy éve boldog új párjával, és nemrég össze is költöztek. A színész egészsége pedig újra régi amióta szerelme mellette van, akit gyermekei is nagyon megszerettek.