2019. október 17., csütörtök
Hedvig

Egyéb

A Petőfi Rádió kapta az Év Médiatámogatója-díjat a Vöröskereszttől

A Petőfi Rádió kapta az Év Médiatámogatója-díjat a Vöröskereszttől; a plakettet és az elismerő oklevelet Peller Mariann és Harsányi Levente, a Talpra Magyar műsorvezetői hétfő reggel vették át élő adásban – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: a Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom május 8-án ünnepelte világnapját. Ebből az alkalomból a Magyar Vöröskereszt minden évben elismeréseket ad át azoknak az önkénteseknek, támogatóknak és vöröskeresztes munkatársaknak, akik segítik a Vöröskereszt humanitárius tevékenységét.


A Petőfi Rádió 2014 óta támogatja a Magyar Vöröskereszt véradásszervezési tevékenységének kommunikációját. Az együttműködés kezdetekor az Országos Felsőoktatási Véradóverseny médiapartnereként hozzájárult a felsőoktatásban tanulók hatékony megszólításához. A múlt évben a véradóverseny mellett a Vöröskereszt nyári véradókampányát segítette a Petőfi megjelenési felületein. A 2015-ös nyári véradókampány során a rádió műsorvezetői is véradóként csatlakoztak a programhoz, ezzel is hirdetve a médium elköteleződését a véradás ügye mellett.

Pető Zoltán, a Petőfi Rádió főszerkesztője elmondta, hogy nagy megtiszteltetést jelent egy ilyen nemes, minden ember számára fontos cél mellé állni, így egyértelműen kiemelt szerepet tölt be ez az együttműködés a továbbiakban is a Vöröskereszt és a Petőfi rádió között – tartalmazza az MTVA közleménye.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kinyitották a Kikötőt

    Kinyitották a Kikötőt

    A Kikötő Közösségi Sziget Nyílt Napján ingyenes családi, gyermek, ifjúsági programokkal várták az érdeklődőket!

  • Az egykori Cserhát lakóira emlékeztek

    Az egykori Cserhát lakóira emlékeztek

    Kilencedik alkalommal rendezte meg a városrész múltját felidéző megemlékezést a Cserhát Baráti Társaság a Lovassy Gimnázium udvarán találgató emlékjelnél.

  • Lázár János: Jól haladnak a tram-train munkálatai

    Lázár János: Jól haladnak a tram-train munkálatai

    Jelen pillanatban nincs akadálya annak, hogy 2021 őszén járjon a Tram-Train – ismertette Lázár János. A projektért és a dél-alföldi közlekedés fejlesztéséért felelős kormánybiztos hozzátette, Hódmezővásárhelyen a jövő év tavaszára befejeződik a kivitelezés.