EUR: 323,94 Ft
CHF: 287,64 Ft
2018. szeptember 22., szombat
Móric

Egyéb I.kerület

Játékos jubileummal örömünnepelnek

Mesterségek archív

Az egész a Tóth Árpád sétányon kezdődött 30 éve

Mesterségek tánc

Népi mesterek a Halászbástyánál anno

Mesterségek régi

Lovas felvezetéssel vonultak be a Várba a mesterek

 

Mesterségek Ünnepe a Várban ( Fotó_ Sáfár Tibor)

Az évtizedek alatt a palota udvara is megtelt kézművesekkel és közönséggel ( Fotó_ Sáfár Tibor)

Mesterségek Ünnepe a Várban ( Fotó_ Sáfár Tibor)

Tavaly a mezőségi szövőnőket csodáltuk meg a Mesterségek Ünnepén ( Fotó_ Sáfár Tibor)

 

Nemzetközi fesztivállal ünnepli 30. születésnapját a Mesterségek Ünnepe a Várban. Közel száz helyszínen játék, két színpadon majdnem 60 órányi zenés-táncos produkció, több száz fellépő művész, 11 vendégország és 800 hazai kézműves lesz együtt a 30. évfordulón. A jubileumi találkozó fő témája a játék, lényege, hogy igazi örömünnepet üljenek augusztus 18. és 21. között a Várban találkozó mesterek és a közönség.

– Harminc évvel ezelőtt, 1987-ben a Tóth Árpád sétányon találkozott először az ország különböző tájegységeit képviselő kézművesek lelkes csapata, hogy szakmai tudásukkal elkápráztassák a látogatókat – mondta a Lokál Extrának Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének igazgatója, aki 23 éve fő szervezője az eseménynek. – A kezdeményezés örvendetes hagyománnyá vált, és immár harmincadik éve találkoznak itt a hagyományőrző kézművesség legkiválóbb képviselői egymással és a közönséggel.


A Mesterségek Ünnepe fő szervezője hozzátette: hagyomány és megújulás jellemzi az idei, jubileumi ünnepet is.

– A játék játszva jó! A Mesterségek Ünnepe idén óriási játszótérré válik, ahol a részt vevő 52 népművészeti egyesület közel száz játékműhellyel, játszóházzal szeretne kellemes perceket szerezni kicsiknek és nagyoknak. A Babajátszóban a legapróbbak is lazíthatnak, de biztosan nagy sikert arat majd a Felnőttmegőrző, az Asszonyműhely és a Mosoda is. Csipkékkel társasozni és memóriajátékot játszani egyedülálló dolog, no és a népi logikai, ügyességi és sportjátékok kedvelői is jól mulathatnak. Idén igazi örömünnepre, felhőtlen játékélményekre számíthatunk – sorolta Igyártó Gabriellától. Kiemelte: a jubileum egyik újdonsága, hogy idén nemzetközi fesztivál várja a látogatókat. Érkeznek kézműves mesterek Törökországból, Spanyolországból, Tádzsikisztánból, Türkmenisztánból, Kirgizisztánból, Kazahsztánból és Moldáviából is. Utóbbi országot egy nagyon érdekes népcsoport, a gagauzok képviselik majd. Indiából pedig különleges szövő- és textilnyomó technikát bemutató mesterek jönnek, hogy jelenlétükkel tovább színesítsék a fesztivál kínálatát. Idei díszvendégeink Üzbegisztán, Kína és Jakutföld.


A fesztiválon találkozhatunk olyan népművész mesterekkel is, akik 1987 óta az összes eddigi Mesterségek Ünnepén részt vettek és elkápráztatták tudásukkal a látogatókat. Élményekről, emlékekről és persze a saját mesterségük múltjáról, jelenéről és jövőjéről is szó esik majd abban a beszélgetéssorozatban, amelyet a Mesélő Mesterek program keretében mindennap meghallgathatnak az érdeklődők a Hunyadi Udvarban. Részletes, folyamatosan frissülő információk a http://www.mestersegekunnepe.hu és a http://www.facebook.com/mestersegekunnepe oldalon találhatók.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Szerda este hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, valamint többszörös országos bajnok.

  • Egy elfelejtett hadjárat története

    Egy elfelejtett hadjárat története

    1968. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Varsói szerződés négy tagállama – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország – megszállta a szintén szövetséges Csehszlovákia területét.

  • Fesztivál fesztivál hátán

    Fesztivál fesztivál hátán

    Javában dübörög a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, de a muzsika kedvelői sem unatkoznak ebben az időszakban. Múlt hétvégén zajlott az Utcazenei Fesztivál, ahol élő zenés programokkal várták az érdeklődőket, és ahol többek között a Vahúr csodát lát együttes szórakoztatta a közönséget.