EUR: 312,65 Ft
CHF: 260,89 Ft
2018. április 25., szerda
Márk

Sport

Kamion Eb: Kiss Norbert ismét második a Hungaroringen

A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője második lett a kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásának harmadik futamán vasárnap, a Hungaroringen.

A 31 éves szombathelyi pilóta szombaton egy második és egy harmadik helyet szerzett, a harmadik versenynek pedig az élről vághatott neki. Kiss Norbert kissé beragadt a rajtnál, a pontverseny éllovasa, a német Jochen Hahn megelőzte, a magyar pilótának pedig a második hely megtartásáért is küzdenie kellett. A folytatásban közelebb volt a vezető némethez, mint üldözői őhozzá, ám veszélyes támadást nem tudott megkezdeni, így másodikként futott be, Hahn pedig második győzelmét aratta a hétvégén.


“A rajt pillanatát én kaptam el jobban, de aztán Jochen a célegyenes végére el tudott menni mellettem. Jól mentem, nem voltak problémáim a gumikkal sem, s bár a hátsó, kanyargós részen tudtam rá tapadni, a kigyorsításoknál ellépett előlem” – értékelt Kiss a futam után. Hozzátette, a kamion és a motor fejlesztésében egyformán sok lehetőség van még, így bízik benne, hogy a hátralevő négy versenyhétvégén a győzelmet is meg tudja szerezni.

A későbbi második helyezett Kiss Norbert (1) a Kamion Európa-bajnokság magyar versenyhétvégéjének első futamán a mogyoródi Hungaroringen /Fotó: MTI

A későbbi második helyezett Kiss Norbert (1) a Kamion Európa-bajnokság magyar versenyhétvégéjének első futamán a mogyoródi Hungaroringen /Fotó: MTI

Ryan Smith, a magyar Oxxo Energy Truck Race Team brit versenyzője nyolcadik lett.


A hétvége negyedik, utolsó futama 17 órakor kezdődik a Hungaroringen, az úgynevezett fordított rajtrács szabályának megfelelően Kiss Norbert azon a versenyen a hetedik helyről vág majd neki a 11 körös viadalnak.

Végeredmény, 3. futam (11 kör, 48,191 km):

——————————————

1. Jochen Hahn (német, MAN)

2. Kiss Norbert (Tankpool24-Mercedes) 0.666 másodperc hátrány 3. Adam Lacko (cseh, Freightliner) 2.733 mp h.

a szombati versenyek dobogósai:

2. futam:

1. Stephanie Halm (német, MAN)

2. Anthony Janiec (francia, MAN) 16.784 mp h.

3. Kiss 16.860 mp h.

1. futam:

1. Hahn

2. Kiss 2.219 mp h.

3. Ryan Smith (brit, Oxxo Energy Truck Race Team) 3.255 mp h.

Kapcsolódó Cikkek

  • Elhunyt Henri Michel

    Elhunyt Henri Michel

    Hetvenéves korában elhunyt Henri Michel, aki szövetségi kapitányként 1986-ban világbajnoki bronzérmes lett a francia labdarúgó-válogatottal, 1984-ben pedig Los Angelesben olimpiát nyert a nemzeti csapattal.

  • Gasquet a Bazilika előtt teniszezett

    Gasquet a Bazilika előtt teniszezett

    Életében nem játszott ilyen szép helyen Richard Gasquet. A budapesti Gazprom Open ATP-tornán szereplő francia teniszező a Szent István Bazilika előtt a versenyt reklámozandó ütögetett a jövő hazai reménységeivel.