2018. április 20., péntek
Tivadar

Külföld

Vesztésre áll az Iszlám Állam! Visszaszorulóban a terrorszervezet

A bombázások, illetve az utóbbi időszak szárazföldi bevetései nyomán egyre inkább visszaszorulóban van a Közel-Keleten az Iszlám Állam – jelentette ki a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének vezetője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Ugyanakkor körvonalazódik egy orosz-amerikai összefogás is az Iszlám Állam elleni közös fellépés érdekében – közölte Besenyő János.


Hozzátette: éppen ebben a szorongatott helyzetben helyezi át a szervezet egyik hadszínterét Európa szívébe terrorista merényletek formájában.

A honvéd ezredes elmondta: miközben az Iszlám Állam mindenkinek az ellensége a térségben, továbbra is zavarosak a viszonyok. Ugyanis a szír és az iraki kormányerők mellett, harcolnak Aszad-rezsim ellenes felkelő szervezetek, kurdok, oroszok, amerikaiak és franciák is.

Ebben a helyzetben egyre világosabb, hogy csak légicsapásokkal nem lehet felszámolni az Iszlám Államot. Visszaszorulása annak köszönhető, hogy az oroszok, a szír és az iraki kormányerők és a kurdok szárazföldi hadműveleteket is indítottak – sorolta.

Ugyanakkor egyre többször felmerül – nem hivatalosan – Irak, illetve Szíria etnikai alapú felosztása. Ugyanis látszik, hogy ezek az államok nem képesek működni a jelenlegi formában – mondta a kutató.

Kapcsolódó Cikkek

  • Így szólítják Kim Dzsong Un feleségét

    Így szólítják Kim Dzsong Un feleségét

    A hivatalos észak-koreai média újabban “tisztelt first ladynek” szólítja Kim Dzsong Un észak-koreai vezető feleségét, Zsi Szol Dzut, megfigyelők pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy ez cím több mint negyven éve nem volt használatban az országban – írta csütörtökön a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

  • Még több migránst erőltetne Brüsszel Európára

    Még több migránst erőltetne Brüsszel Európára

    Németország szolidaritásának köszönhetően a várakozásokat meghaladó számban érkezhetnek afrikai és közel-keleti menekültek az Európai Unióba (EU) az Európai Bizottság áttelepítési programja révén – mondta a brüsszeli bizottság migrációs ügyekért felelős tagja egy csütörtöki német lapinterjúban.

  • Soros fia és párja is Budapestre jönnek

    Soros fia és párja is Budapestre jönnek

    Soros György képtelen belenyugodni a választási vereségbe, nem adja fel a migránsok betelepítésének tervét. A hét elején Brüsszelbe ment, hogy ismét onnan támadja Magyarországot.