EUR: 325,92 Ft
CHF: 294,12 Ft
2019. július 16., kedd
Valter

Egyéb X.kerület

Kőbánya, a temetők városa

Izgalmas túrákat szervez a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény. A kerületiek idén már többször tettek többórás látogatást a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, hogy a haza és Kőbánya nagyjainak sírhelyét megismerjék.

A Verbai Lajos által szervezett túrán a kőbányaiakat Kovács Árpád, a temető munkatársa vezette végig a sírkerten, ahol olyan hírességek találtak végső nyugalomra, mint Deák Ferenc, Jókai Mór, Blaha Lujza vagy Görgey Artúr. Kőbányát a temetők városának is hívták, sokáig tizenegy temetkezési hely volt a területén, a honfoglalás előtt pedig még több. Budapest határainak ötvenes évekbeli átrajzolásáig a Fiumei úti Nemzeti Sírkert is a X. kerülethez tartozott. A helytörténeti gyűjtemény épp ezért gyakran foglalkozik a síremlékekkel vagy kőbányai hírességekkel.


– A munkánk része, hogy ne feledjük mindazt, ami a sírkertben van, hiszen sokáig Kőbányához tartozott. Ezért szerveztünk sétát, amelyen a Kossuth mauzóleumot, Deák Ferenc és sok nagyság nyughelyét tekintettük meg – mondta lapunknak Verbai Lajos, a gyűjtemény vezetője. – Viszont nem tudtunk megnézni mindent, úgyhogy kerestünk még egy dátumot és szeptember végén újra kilátogattunk. Nagy volt az igény, hogy legyen harmadik alkalom, ugyanis voltak újak a második sétán, és ők is szerették volna látni azt, amit az első vezetésnél mutattak meg nekünk. Ezért a múlt héten még egyszer kimentünk.

Egy-egy ilyen vezetett séta alkalmával izgalmas információkra derül fény. Tudták, hogy itt van a Petőfi család eltemetve (természetesen Sándor nem − a szerk.), hogy Görgey Artúr a kiegyezés után Kőbányán dolgozott vegyészként, vagy hogy Jókai Mór nem szeretett volna fedelet a feje fölé, ezért nincs teteje az oszlopcsarnoknak, amely körülveszi a sírját?


A helytörténeti gyűjtemény minden hónapban rendez valamilyen programot, amely adott tematika köré szerveződik.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az EP-választás után tovább erősödhet Magyarország

    Az európai parlamenti választás után életbe lépő intézkedések és elfogadott törvények jó alapot adnak Magyarország további erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • Túl szexi lány

    Túl szexi lány

    Hatodik alkalommal rendezték meg a Besenyszögi Városnapot a Fecskelyuki Sportpályán. A rendezvény egész napos kikapcsolódást nyújtott a látogatóknak: számtalan előadás, népdalkör, táncosok, freestyle foci show, mulatós műsor, zenés tűzijáték, tűzugrás és természetesen koncertek is várták a fiatalokat és időseket egyaránt.

  • Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Nemzetközi vizekre evez a Miskolci Egyetem robotja

    Külföldi piacokra is eljuthat az a víz alatti robot, amelyet a Miskolci Egyetem vezetésével nemzetközi csapat fejlesztett az uniós támogatású, Horizont 2020-as UNEXMIN (Underwater Explorer for flooded Mines) projekt keretében.