2018. április 21., szombat
Konrád

Egyéb Eger

Szárnyal az egri bikavér!

Általában szkeptikusan állnak a bortermelők, a borászok az adott időjárási és betegségek okozta gondok miatt a nedű minőségéhez, de az egri Grassi Pincészetben azt mondják, hogy remek év volt az idei.

Uria Grassi, egy családi pincészet tulajdonosa már jó pár éve Egerben kápráztatja el boraival a különlegességeket kereső vendégeket, az olasz hagyományokat vegyítve a hazai és egri borászkodás szabályaival.


EG_ grassi

A Grassi család

 

– A klimatikus változások és a rendelkezésre álló szőlőfajták kínálatának szegénysége miatt kellett újragondolnunk és kicserélnünk az ültetvényünket három évvel ezelőtt, több olyan fajtát is telepítettünk, ami hiányzott az eddigi repertoárból. Az elmúlt egy-két év nekünk tanulóidő volt, de szép termést hozott idén az ültetvény – emeli ki Uria Grassi.

EG_grassi2

Uria Grassi borász

Az Eger és Ostoros között található pincészet tulajdonosa szerint nekik valamivel könnyebb a dolguk szüret idején, hiszen rendelkeznek az erre a célra kifejlesztett kombájnnal, így az időjárás viszontagságaihoz is kevésbé kell igazodni a betakarításkor.


– A rozénk gyakorlatilag kész van, ezen a héten mutatjuk be itt a pincészetben. A fehérek közül kiemelkedőnek ígérkezik a muskotály és sauvignon blanc is.

A szüret más borászoknál is befejeződött: Bolyki Jánosnak szintén az a véleménye, hogy nagyon szerencsés év volt az idei.

– Mi nem a mennyiségre, inkább a minőségre megyünk, és azok a fajtáink igen jó minőségben, megfelelő cukorfokkal erjednek, amelyekből a legkiválóbb, vastag borainkat készítjük – emeli ki a Bolyi Pincészet tulajdonosa.

A borászok egyetértenek abban, hogy nemcsak Egert, de Magyarországot is az egri bikavérhez kötik, ha borról van szó. Dr. Nyitrai Zsolt, Eger és térségének országgyűlési képviselője kezdeményezésére folyamatban van az egri bikavér hungarikummá nyilvánítása.

EG_bolykijani

Bolyki János borász a FESZT!Egernek is helyet adó pincészeténél

– Az egri borászok elindítottak egy teljesen új termékleírás-átalakítást, nagyobb fókuszt fog kapni az egri bikavér annak köszönhetően, hogy hungarikum lesz. Kicsit még szakmaibbá, védettebbé szeretnénk tenni a bikavért, hogy még inkább meg tudjuk védeni ezt a márkát, amelyet Grőber Jenő száz évvel ezelőtt kitalált. Remélhetőleg az új felfogás szerinti egri bikavérek már a következő évjárattól elkészülhetnek – mondja Gál Tibor borász, aki az egyik legsikeresebb egri borászatot képviseli hazánkban.

Gál Tibor borász, a Fúzió vezetője

Gál Tibor borász, a fúzió vezetője

Bolyki János azt tapasztalja, hogy nemcsak itthon, de külföldön is a bikavérre van a legnagyobb kereslet, ezért az ő pincészetében elhagynak fajtaborokat, hogy több egri bikavért tudjanak készíteni, mert ezt keresik a magyar és a külföldi vendégek is a legnagyobb számban.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Először nevezetek el fajt egy tévéműsorról: a BBC A kék bolygó című sorozatáról kapta a nevét az óceán “lüktető szíveként” is emlegetett planktonok egyik faja.

  • Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősre támadt egy 26 éves férfi Miskolcon, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.

  • Hétvégén is marad a jó idő

    Hétvégén is marad a jó idő

    Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.