2019. szeptember 20., péntek
Friderika

Egyéb Veszprém

Új kapuk nyílhatnak meg a Pannon Egyetem előtt

A Pannon Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Központ Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete együttműködési megállapodást írt alá, amely kedvezőbb pályázati feltételeket teremt, valamint egy telephely létesítését is lehetővé teszi.

Az MTA intézménye elsősorban a nukleáris energia és környezetbiztonság, valamint az anyagtudomány területén végez kutatásokat, professzoraik korábban többször dolgoztak együtt az egyetem kutatóival, közös laborokat hoztak létre, de a doktori képzésben is részt vettek.


VE_Pannon Egyetem

fotó:PE

Dr. Gelencsér András rektor az együttműködési megállapodás aláírásakor elmondta, hogy a Pannon Egyetem regionális és pályázatokban érdekelt intézményként folyamatosan együttműködésre törekszik. Működésük alapja a kompetenciák egyesítése, mivel kis ország lévén a különböző szakterületek eredményes művelése csak így valósítható meg.

dr. Vonderviszt Ferenc és dr. Gelencsér András (Fotó: Domján Attila)

dr. Vonderviszt Ferenc és dr. Gelencsér András (Fotó: Domján Attila)

Dr. Horváth Ákos, az MTA intézetének főigazgatója szerint a megállapodás számukra is mérföldkő, hiszen az intézet nem nélkülözheti egy olyan sikeres intézmény segítségét, mint a Pannon Egyetem. Fel kell készülni a következő évtizedek kihívásaira, meg kell találni azokat a témákat, amelyek előrelendíthetik a gazdaságot, és a Paksi Erőműn kívül más ipari vállalatok felé is nyitni kell, amiben az egyetem remek partner lehet – részletezte.

A két intézmény eddig is több közös pályázatot valósított meg, a megállapodás megkötésével viszont új kapuk nyílnak ki előttük, sokkal nagyobb volumenű projektekre is pályázhatnak, s akár új laborok és telephelyek létesítése is megvalósulhat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Grezsa könnyen járható várossá tenné Vásárhelyt

    Öt év alatt 50 kilométernyi utat újítana fel a vásárhelyi polgármesterjelölt, aki rendbe tenné a város járdáit, növelné a tram-train szerelvények számát, kártalanítaná a nyomvonal mellett lévő üzleteket, és elektromos buszokkal oldaná meg a helyi tömegközlekedést.