2020. július 09., csütörtök
Lukrécia

Extra

Vajon megússza? Vádemeléshez ért Lajcsi áramlopási ügye

Lezárták a nyomozást Galambos Lajos áramlopási ügyében – értesült a Lokál. Ha az ügyészség is indokoltnak látja a vádemelést, a trombitaművész és társai jövő év elején bíróság elé állhatnak. Mint ismert: őt és két társát azzal gyanúsítják, hogy évekig lopták a közüzemi szolgáltatásokat és megvesztegették az ellenőröket.

Meglehetősen hosszú nyomozás végére került pont. A Lokál megtudta: a nyomozás eredményei nem indokolják, hogy Galambos feleségét, Boglárkát megvádolják, de a döntés az ügyészség kezében van.


– A nyomozóhatóság néhány napja továbbította a Budaörsi Járási Ügyészségnek a nyomozati iratokat. Kollégáimnak 30 nap áll rendelkezésükre, hogy eldöntsék, vádat emelnek-e a gyanúsítottak ellen, vagy megszüntetik az eljárást – nyilatkozta dr. Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
A többször meghosszabbított nyomozást végül néhány nappal ezelőtt zárta le a rendőrség. A vádemelési javaslat tanúsága szerint továbbra is azt gyanítják, hogy Galambos és három társa éveken keresztül „lopták” a közüzemi szolgáltatásokat, úgy, hogy megvesztegették a szolgáltatók ellenőreit.

(További részletek a Lokál keddi számában)

Kapcsolódó Cikkek

  • Örök divat a csíkos

    Örök divat a csíkos

    Évtizedek óta divat a csíkos, nyáron ráadásul mindig a fénykorát éli. Előszeretettel hordjuk nyaralások, vitorlázások alkalmával, de a hétköznapokban is sikkes, stílusos viselet.

  • Tóth Vera párja mellett teljesedett ki

    Tóth Vera párja mellett teljesedett ki

    Tóth Vera és párja, Zoltán a koronavírus ideje alatt még több időt tudnak kettesben tölteni, mint korábban. A szerelmes pár leköltözött vidékre, hogy ott vészeljék át a karanténidőszakot.