EUR: 331,66 Ft
CHF: 303,30 Ft
2019. december 10., kedd
Judit

Egyéb Kecskemét

2017 a buli és a fiatalok éve lesz

A GILBERBROS Kulturális és Rendezvényszervező Iroda Kft. és az Új Nemzedék Kecskeméti Közösségi Tér jövőre felpezsdíti Kecskemét ifjúságának életét. Többek között ez is kiderült a Wellhello koncertje előtti sajtótájékoztatón a Pallasz Athéné Egyetem aulájában.

Nemcsik Mátyás, a Kecskeméti Ifjúsági Tanács alelnöke kijelentette, szeretnék megteremteni Kecskeméten a fiatalok kulturált szórakozását. Szólt arról, hogy a következő évben a GILBERBROS Kulturális és Rendezvényszervező Iroda Kft. hozzávetőlegesen húsz rendezvényt hozna a városba, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen a kulturált szórakozásra. Elmondta, hogy reményei szerint az elkövetkezőkben jó kapcsolat és hatékony együttműködés alakul ki a Rendezvényszervező Kft.-vel.


Toplistás slágerekkel hódítanak

A 2014-ben alapított Wellhello tagjai a rapper Fluor Tomi és az énekes-dalszerző Diaz. A formáció a Rakpart című dalával lett ismert, megjelenését követően egyből a játszási listák élére került. Első albumuk 2015-ben jelent meg, és rögtön az első helyen nyitott a frekventált charton, ezt követően pedig egy közel száz állomásból álló turnéra indultak Elnöki Tour néven. Decembertől a mozikban látható Wellhello #Sohavégetnemérős című szkeccsfilmje, amely hat megismerkedés történetét meséli el hat magyar városban.

Varga Ildikó, az Új Nemzedék Kecskeméti Közösségi Tér szakmai koordinátora örül, hogy olyan partnert találtak, akivel együtt el tudták hozni Kecskemétre a Wellhellót. Szólt arról is, hogy az I. Tanévzáró Fesztivál megrendezésével elindult folyamatot – a II. Tanévzáró Fesztivált – a következő évben hárommillió forinttal szeretnék támogatni, amelyet fellépőkre fordítanának. Az I. Tanévzáró Fesztivált 2016. június 15-én  a Vasútparkban tartották.

Pintér Gábor, a GILBERBROS Kulturális és Rendezvényszervező Iroda Kft. ügyvezető igazgatója köszönetét fejezte ki és kijelentette, hogy terveik vannak Kecskeméttel. Mint már elhangzott, jövőre legalább 20 hasonló nagy rendezvényt szeretnének a városba hozni. Magyarország olyan vezető zenekarait, dj-jeit vonultatják fel majd, mint a Halott Pénz, a Punnany Massif, a Quimby és Metzker Viktória.


„Várjuk az elnököket!” – mondta a Wellhello előtt Szemereyné Pataki Klaudia, arra utalva, hogy a Wellhello erről híres. „Amíg van steksz, addig van szórakozás, van jó hangulat” – mondta Kecskemét polgármestere. „Azt szeretnék Kecskeméten megteremteni a fiatalok számára, hogy ők legyenek az elnökök.”

Szemereyné Pataki Klaudia, Nemcsik Mátyás és Varga beszélt a 2017-es programokról (Fotó: Banczik Róbert)

Szemereyné Pataki Klaudia, Nemcsik Mátyás és Varga beszélt a 2017-es programokról (Fotó: Banczik Róbert)

Kapcsolódó Cikkek