EUR: 330,80 Ft
CHF: 301,78 Ft
2019. december 06., péntek
Miklós

Egyéb Hódmezővásárhely

A határ a csillagos ég Anti számára

Gémes Antal, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulója kimagasló eredményt ért el az Indiában megrendezett Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián. A vásárhelyi intézményben tanuló mindszenti fiú életében ez fontos állomás, hiszen ezzel nőttek az esélyei, hogy elérje álmát.

A versenyt tavaly december 9. és 19. között rendezték meg Indiában, de az idáig vezető út hosszú, sok tanulással, felkészüléssel és bizony számos lemondással is járt. Anti azonban semmit sem csinálna másképp.


A magyar olimpiai csapat Ferihegyen az indulás előtt. Balról jobbra: Lőrincz Szabolcs, Világos Blanka, Kovács József, Bécsy Bence (takarásban), Tószegi Balázs, Vígh Benjámin, Udvardi Imre, Gémes Antal, Veszprémi István.

A magyar olimpiai csapat Ferihegyen az indulás előtt. Balról jobbra: Lőrincz Szabolcs, Világos Blanka, Kovács József, Bécsy Bence (takarásban), Tószegi Balázs, Vígh Benjámin, Udvardi Imre, Gémes Antal, Veszprémi István.

Maga a verseny Bhubaneswarban volt, azon belül is egy újonnan létrehozott campuson. 41 ország 48 csapatának 221 versenyzője vett részt a megmérettetésen. A megnyitót követően a diákokat elválasztották a kísérőktől, tanároktól, illetve a kommunikációs eszközeiket is elvették. Erre azért volt szükség, mert a versenyfeladatokat mindenki az anyanyelvén kapta meg, amelyet a kísérők fordítottak le nekik. A telefonok nélkül nem tudtak velük kommunikálni, vagyis nem tudtak a fordítók segíteni a diákoknak, azonban azt is jelentette, hogy a versenyzők az otthoniaknak sem tudtak üzenni. Ez idő alatt a diákok kirándultak, megismerték a környéket, a helyi kultúrát és egymással barátkoztak. Antira nagy hatással volt az indiai emberek kedvessége, az épületek, amelyek közül a Tádzs Mahal megtekintése jelentette a legnagyobb élményt.

„A logikus gondolkodáson van a hangsúly, nem pedig a lexikális tudáson” – vallja Anti.

„A logikus gondolkodáson van a hangsúly, nem pedig a lexikális tudáson” – vallja Anti.

A versenyen magas színvonalú feladatok voltak, témájukat tekintve pedig igen széles skálán mozogtak, az égi mechanikától kezdve a szupernóvákon át egészen a gravitációs hullámokig. Három részből állt a megmérettetés, három napon keresztül zajlott a munka: elméletből (saját bevallása szerint ez Anti erőssége), adatfeldolgozásból és észlelésből állt a verseny.


Gémes Antal átveszi a bronzérmet Chatief Kunjajától, az IOAA leköszönő elnökétől és Anwesh Mazumdartól, az olimpia egyik főszervezőjétől.

Gémes Antal átveszi a bronzérmet Chatief Kunjajától, az IOAA leköszönő elnökétől és Anwesh Mazumdartól, az olimpia egyik főszervezőjétől.

Anti végül bronzérmet hozott el, míg két csapattársa, Világos Blanka és Vígh Benjámin dicséretben részesült. A verseny után a fiatalok egy kétnapos kirándulást kaptak ajándékba a csapatvezetőktől. Hazatérve Anti első útja az iskolába vezetett, hogy tanáraival, diáktársaival, testvéreivel megossza a sikert, és az osztálytársak még egy pótszalagavatót is szerveztek számára.

Azt még nem döntötte el, hogy a fizika mely területére specializálódna, de érdekli a csillagászat, az asztrofizika és a részecskefizika is.

Azt még nem döntötte el, hogy a fizika mely területére specializálódna, de érdekli a csillagászat, az asztrofizika és a részecskefizika is.

A fiú Cambridge-ben képzeli el a jövőjét, természettudomány szakirányon (a bekerülés sikeréhez ez a mostani eredmény pluszlehetőséget ad), és szeretne később a kutatásba bekapcsolódni.

Kapcsolódó Cikkek

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.