EUR: 331,09 Ft
CHF: 302,29 Ft
2019. december 07., szombat
Ambrus

Belföld

A lúggal leöntött Erika: Az életemért könyörögtem Krisztiánnak – Videó!

Hónapokig képtelen voltam felfogni, hogy ez velem történt meg – mondta a Lokálnak Renner Erika, akit 2013 márciusában a saját lakásán egy sisakos férfi erős lúggal öntött le a nemi szervén. A nő bűne mindössze annyi volt, hogy szakítani mert nős barátjával, miután kiderült, a férfi hazudott neki, hiszen nem is akar elválni feleségétől.

A szörnyű bűn elkövetésével dr. B. Krisztiánt gyanúsítják, aki korábban egy budapesti kórház igazgatója volt. A férfit a bíróság első fokon 4 év börtönre ítélte. A sors iróniája, hogy az ügy másodfokú tárgyalása éppen 25-én a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján kezdődik. Bár Renner Erika szerint a 4 év börtön már-már arcpirítóan kevés, a nőiességében tönkretett asszony hisz abban, hogy a lúgos támadója sokkal súlyosabb büntetést kap, hiszen neki az egész életét tönkre tette azon a borzasztó napon.


Renner Erika, savval leöntött hölgy interjú. 2016.11.23 Fotó- Csudai Sándor-7

Renner Erikát a saját lakásában támadták meg /Fotó: Csudai Sándor

Mikor kiléptem a lakásunk ajtaján, ott állt velem szemben egy férfi, bukósisakban, maszkban, majd azonnal visszalökött a szobába és lefektetett a földre, miközben annyit mondott, ne merjek kiabálni, mert elvágja a torkom – elevenítette fel a hátborzongató történetet Erika. Összekötözte a kezeimet, lábaimat, leragasztotta a számat, majd pár perc múlva beadott egy injekciót, amivel elaltatott, mellékhatásként pedig emlékezetkiesést okozott. Végig az volt a fejemben, hogy most megfognak ölni. Könyörögtem az életemért, hogy a gyerekeimet hadd láthassam még. Ő meg csak folyamatosan azt mondogatta elváltoztatott hangon, „nem nézi arcom”.

Ezután Erika már csak a kórházban tért magához, borzalmas fájdalmaktól szenvedve. Később derült ki, a nő munkatársai értesítették a volt férjet, hogy Erika aznap nem ment be dolgozni, pedig korábban ilyen soha nem történt. A férfi azonnal a lakáshoz sietett, ahol borzalmas állapotban találta a volt feleségét, akihez azonnal mentőt hívott. Erika akkor tíz napot feküdt a kórházban. A megcsonkított fiatalasszony ezután szembesült azzal, hogy a támadója pokollá tette az egész életét. De akkor még nem tudhatta, már soha semmi nem lesz olyan, mint régen.


Mindent Erikának kell fizetnie Fotó: Csudai sándor

Mindent Erikának kell fizetnie
/Fotó: Csudai Sándor

Műtétek sora várt rám, hiszen még pisilni sem tudtam természetes módon. Viszont több orvos visszautasította a kezelésemet, amikor meghallotta, hogy kit gyanúsítanak a lúgos támadással – emlékezett vissza a nő. Amikor megtudták, hogy ez az az ügy, amiben B. Krisztián a gyanúsított, volt, aki egyértelműen azt mondta, akkor inkább keressek mást, nem merték felvállalni a kezelésemet. Senki nem segített olyan orvost találni, aki sebész-nőgyógyász, hiszen nem egy egyszerű esetről van szó. Igazából én semmilyen segítséget nem kaptam. Csak az Áldozatsegítő Szolgálat, ami az első három hónapon belül tud velem foglalkozni. Mindent magamnak kell megoldanom. Pénzbe kerül az orvos, a gyógyszerek, a kötszerek, a pszichológus is, de az is pénzbe került, hogy miután megszüntette az ügyészség az eljárást, az aktát, az ügy iratait az ügyészségtől meg kellett megvásárolnom, hogy a panaszomat  egyáltalán meg tudjuk írni – sorolta megtörten Erika. Hónapokon át képtelen voltam elfogadni, hogy ez a rémtett velem történt meg. A pszichológusomnak úgy beszéltem az egészről, mintha valakitől hallottam volna ezt a borzalmat.

A már kilenc műtéten áteső asszony folyamatosan rendőri védelem alatt áll, mert miután B. Krisztiánt kiengedték az előzetesből, újra eljött a munkahelye elé, amiért ismét hívni kellett az egyenruhásokat.

Én viszont mintha házi őrizetben lennék. Már csak egy nyomkövető hiányzik a lábamról. Reggelente meg kell mondanom, mikor indulok, kivel és hova – összegezte a még mind a mai napig rettegő nő, aki szerint években nem mérhető, hogy milyen büntetést adna a támadójának. Európában is követtek el ilyen bűncselekményeket, látom, hogy ott milyen büntetések vannak. Nem különbözök egy angol, vagy német, vagy cseh nőtől, akiknek a támadói, enyhébb sérülést okoztak, de 12 éves vagy annál hosszabb, volt hogy életfogytiglani büntetést kaptak. Úgy gondolom az én életem ugyanannyit ér – mondta a 4 évnél sokkal súlyosabb büntetésben reménykedő Erika.

Bár Erikának rengeteg pénzébe került mind a műtétek, mind az ügyvédi munka, a mostani képviseletét ellátó ügyvéd térítésmentesen segít a nőnek.

Keményebb büntetést vár dr. Gál András, Renner Erika ügyvédje

Azt várom, hogy helyesen minősítsék ezt a bűncselekményt, ez az emberölési kísérlet, ennek a büntetési tétele tíz évtől húsz évig, vagy életfogytiglan Magyarországon. – mondta az áldozat képviselője. Továbbá halmazati büntetést kell kiszabni. Én azt szeretném, hogy ne alkalmazzák az enyhítő szakaszt. Az a mondat ne hangozzon el, hogy annyi az enyhítő körülmény, hogy mégse adunk tíz évet se,  ugyanis nincs egyetlen enyhítő körülmény se – emelte ki dr. Gál András.

Kapcsolódó Cikkek