EUR: 329,46 Ft
CHF: 300,85 Ft
2019. december 16., hétfő
Etelka, Aletta

Belföld

Agyba-főbe verte a tizenéves fiú a mezőtúri hajléktalant

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla pénteken azt a mezőtúri fiatalembert, aki társaival brutálisan bántalmazott egy hajléktalan férfit 2014-ben.

A táblabíróság az elkövetéskor 19 éves vádlottat és társait életveszélyt okozó testi sértés, csoportosan elkövetett rablás bűntettében és folytatólagosan elkövetett zsarolás kísérletében mondta ki bűnösnek. A bűncselekmény idején 18 évesnél fiatalabb vádlottakat négy év javítóintézeti nevelésre, illetve három év börtönre ítélte a bíróság, a bántalmazásokból kimaradó lányt pedig egy év két hónap, két évre felfüggesztett fogházzal sújtották.


A 2013-ban hatvanéves sértett hajléktalanként élt Mezőtúron, alkalmi munkákból és havi 22800 forint segélyből élt. Két vádlott ősszel egy parkban találkozott vele, mivel tudták, könnyű elbánni a férfival, odamentek hozzá, és megfenyegették, hogy ha nem ad nekik havonta 5-10 ezer forintot, megverik. A sértett megígérte, hogy fizetni fog.

Az eset után a vádlottak hosszabb ideig nem látták a sértettet, de 2014. január 20-án összefutottak vele. Az egyik fiatal felvetette, vegyenek el a hajléktalan férfitól értéktárgyakat, pénzt és cigarettát, a többiek ebbe belementek, és a távozni próbáló sértett után indultak. Ketten utolérték, ütötték, ahol érték, és meg is rugdosták a földre kerülő férfit.


Az ekkor már vérző fejű sértettet próbált eljutni a vasútállomásra, de az épület előtt a négy vádlott körbeállta, elvették óráját és öngyújtóját, egyikük pedig felemlegette a segélyből ígért pénzt. A férfi ismét megígérte, hogy fizetni fog. Három vádlott röviddel később újra ütni, rugdosni kezdte a sértettet, aki már sírva kérte, hagyják békén, amikor egy járókelő rákiabált a támadókra, akik elfutottak.

Az idős férfi a bordatörései miatt közvetve életveszélyes sérülést is szenvedett.

Kapcsolódó Cikkek