2019. december 06., péntek
Miklós

Egyéb XIII.kerület

Autómosótól szenvednek a lakók

Nagy Pál élete egy csapásra megváltozott, amikor automata autómosó nyílt közvetlenül a háza mellett. De nemcsak ő, hanem a Forgách közben lakók mindegyike szenved a zajtól, a benzingőztől, a vízpermettől, a mosószertől. Ráadásul egy szakértői vélemény szerint lakásának értéke egyik napról a másikra hárommillió forinttal csökkent.

A Béke úton, a Vasas sportközpont régi bejáratával szemben évekig üresen állt az a telek, amelyen 2014-ben nyílt meg az autómosó. Nagy Pál utánajárt a dolgoknak: az évekig, 45 millió forintért árult 750 négyzetméteres telket 110 ezer + áfa bérleti díjért adta ki az önkormányzat. Csak összehasonlításképpen: a Lehel piacon egy 30 négyzetméteres üzlet bérleti díja 400 ezer forint körül van.


13ker_moso (2)

Nagy Pál és lakótársainak életet megkeseríti az autómosó

– Persze nem ez a bajom – mondta lapunknak Nagy Pál. Ez egy lakóövezet, tele társasházzal, játszótér is van, szemben a Vasas stadionnal. Közvetlenül a 11 lakásos társasházunk mellett működik a háromállásos gépi autómosó – pénzbedobós, kezelő személyzet nélküli –telep. Az én erkélyem hét méterre van a nyitott mosótól.
A megnyitás óta küzd a társasház az önkormányzattal és a bérlővel. A mosó mindennap reggel 6 és este 10 között van nyitva van. Jó időben nem lehet ablakot nyitni, mert elviselhetetlen a zaj. És nemcsak hétvégén, de hétköznap is. Főleg ha mindhárom mosóberendezés egyszerre üzemel.
Nagy Pál hozzátette, itt lényegében sosincs szünet. Egész nap folyamatosan jönnek a gépjárművek, furgonok, a mosó zaját túlkiabáló autómosást végző emberek, gyerekek kiabálását is folyamatosan lehet hallani.

13ker_moso (1)

Az erkélyen látható molinót eddig nem kifogásolta senki

– Reggel hat órakor, a nyitásnál már sorban állnak az autók, a főváros összes sárga taxisa idejár. Az erkélyeket nem lehet arra a célra használni, amire valók, nem lehet kiülni és élvezni a napfényt, a csendet. Tiltakozásul az erkélyünk oldalára kitettünk egy molinót, amelyre ezt írtuk ki: Köszönjük, polgármester úr a zajos és büdös autómosót.
Nagy Pál úgy döntött, hogy eladja a lakását, ám az igazi hideg zuhany csak ekkor érte. Amellett, hogy eddig minden érdeklődő visszalépett, amikor meglátta az autómosóban az erkélyre csapódó vízpermetet, megérezte a mosószer és benzin szagát, kiderült, lakása értéke hárommillió forinttal csökkent.
– Hivatalos értékbecslésem van, amely szerint a lakás értéke 19 millió forintról 16 millió forintra esett, ráadásul lényegében eladhatatlan az ingatlan. És így van ezzel a ház összes lakója is.
Nagy Pál első körben beperelte a mosó bérlőjét, de alperes az ügyben az önkormányzat is. Eddig két tárgyalás volt, eredmény nélkül.
– Mivel az önkormányzat ügyét nem lehetett a kerületben tárgyalni, Újpestre került, de azt állapították meg, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően történt. Hozzá kell tenni, a lakóknak senki sem szólt, hogy egy autómosó nyílik az ablakunk alatt, de mint kiderült, nem is kellett szólniuk, hiszen ehhez a tevékenységhez nem kell építési engedély.
A következő tárgyalás februárban lesz, Nagy Pál azt szeretné elérni, hogy vagy zárják be a mosót, vagy hozzák olyan állapotba, hogy ne zavarja a lakókat, no és hogy ne csökkenjen a működéstől a lakás értéke.
Ami érdekesség, hogy az önkormányzat szerint az autómosó megnyitása lakossági kérés volt, viszont 200 méteres körzetben két másik mosó is működik.


 

Természetesen megkerestünk az önkormányzatot és az üzemeltetőt is, ám lapzártánkig nem érkezett válasz. Ahogy ez megtörténik, nekik is helyt adunk álláspontjuk ismertetésére.

Kapcsolódó Cikkek

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.