2019. augusztus 25., vasárnap
Lajos, Patricia

Belföld

Balliberális álcivilek fúrják az olimpiát

Eltüntetné a süllyesztőbe a 2024-ben esetlegesen Magyarországon tartandó olimpiát több balos álcivil szervezet. A MoMo aktivistái mellett a NOlimpia mozgalom is az ötkarikás játékok helyszíne ellen kardoskodik. Közben kiderült, hogy az Idős Demokraták Szövetsége nevű egylet mögött szintén egy balos háttérember áll.

A múlt héten elkezdték az aláírásgyűjtést a Momentum Mozgalom aktivistái, hogy megfúrják a budapesti olimpiát. Még egy éve sincs, hogy megalakult a MoMo, máris erős repedések mutatkoznak a mozgalmon belül. Egy tag például már távozott az egyesületből, miután szerinte „leszerepelt kommunisták” kezdték el mozgatni a szálakat a háttérből. Ugyanakkor az MSZP, élén Molnár Gyula pártelnökkel, már bejelentette, hogy támogatja a szervezet akcióját. A Magyar Idők azt írja: már többször megbukott balliberális politikusok állnak a MoMo mögött.


Budapest, 2017. január 4. A Budapest 2024 által 2017. január 4-én közölt legfrissebb aktuális látványterv az Olimpiai Park helyszíncsoportban található Olimpiai Atlétikai Stadionról, amely a IX., X. és XXI. kerületekben, a Kvassay-zsilip térségében van, és az esetleges 2024-es budapesti olimpia egyik helyszíne lesz. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről. MTI Fotó

Budapest, 2017. január 4.
A Budapest 2024 által 2017. január 4-én közölt legfrissebb aktuális látványterv az Olimpiai Park helyszíncsoportban található Olimpiai Atlétikai Stadionról, amely a IX., X. és XXI. kerületekben, a Kvassay-zsilip térségében van, és az esetleges 2024-es budapesti olimpia egyik helyszíne lesz. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről.
MTI Fotó

Míg a Momentum Mozgalom magát a fiatalok mozgalmának titulálja, a szervezet mögött ott találjuk Szabó Pált, a Gyurcsány-kormány közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterét, aki 2002-től 2008-ig a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója volt, majd 2009-ben a Vértesi Erőmű Zrt. vezérigazgatója lett. A háttérben felsejlik Haris György egykori SZDSZ-es politikus-vállalkozó neve is. Az igazi kapcsolódási pont a régi balliberális közszereplők és a legújabb „mozgalom” között Haris Éva – Haris György felesége –, aki 2012 elején még az MSZP választmányának elnökhelyettese volt. A Momentum Mozgalom mellett a NOlimpia nevű képződmény is mindent elkövet annak érdekében, hogy riogassa az embereket. Többek között azzal, hogy micsoda károkat szenvedne Budapest, ha itt lenne az olimpia. Közben ha valaki felmegy a NOlimpia weblapjára, azonnal világosság válik számára, hogy a NOlimpia tulajdonképpen a Momentum Mozgalom, csak más néven.

Budapest, 2017. január 4. A Budapest 2024 által 2017. január 4-én közölt legfrissebb aktuális látványterv a Kossuth téri Íjászközpontról, az esetleges 2024-es budapesti olimpia íjászversenyeinek helyszínéről. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről. MTI Fotó: -

Budapest, 2017. január 4.
A Budapest 2024 által 2017. január 4-én közölt legfrissebb aktuális látványterv a Kossuth téri Íjászközpontról, az esetleges 2024-es budapesti olimpia íjászversenyeinek helyszínéről. A látványtervet a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről.
MTI Fotó: –

Tarlós István úgy véli: az olimpia sportértéke óriási, a magyar sportolók megérdemlik, Budapest biztosan jól jár vele, és több beruházást valósíthat meg, amelyek az olimpia után is megmaradnak.


– Aki Budapestet szereti, nem írja alá az ívet – mondta a főpolgármester.

A balliberálisok aktivitását jelzi az is, hogy az egyelőre Idős Demokraták Szövetsége néven futó szerveződés bejelentette párttá alakulási szándékát. A társaság vezetője az a Kabai Tibor, aki a valasz.hu cikke szerint 2011 után a Pannon Tikett Kft. ügyvezető igazgatója volt, és e minőségében házalt az orvosoknál a cége által kifejlesztett, nettó 165 ezer forintért kínált vizitdíj-automatákkal.

Budapest Olimpia Budapest2024

 

63 százalék támogatja

Egyre többen támogatják, hogy 2024-ben Budapest rendezze az olimpiát. A Médiakutató Intézet felmérése szerint a lakosság 63 százaléka támogatja a hazai rendezést. A budapesti olimpiarendezés mellett szóló érvek közül a megkérdezettek 86–90 százaléka értett egyet azzal, hogy az olimpia megismertetné a világgal Budapestet és felpörgetné a turizmust.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Óriási verseny van a világban a szakképzett munkaerőért

    Óriási verseny van a világban a szakképzett munkaerőért

    Óriási verseny van a világban az országok között a szakképzett munkaerőért, ebben Magyarország jó helyen áll, mutatja ezt az is, hogy minden eddiginél több szakmában tudott versenyzőt nevezni a fiatal szakemberek világversenyére – nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek, miután Kazanyban vasárnap felkereste a WorldSkills rendezvényen induló magyar versenyzőket.

  • Augusztus utolsó napjaiban is meleg marad az idő

    Augusztus utolsó napjaiban is meleg marad az idő

    Augusztus utolsó napjaiban is marad a nyárias meleg, 30 Celsius-fok körüli maximumokkal. Továbbra is sok lesz a napsütés, helyenként lehetnek záporok, zivatarok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.