EUR: 329,47 Ft
CHF: 300,73 Ft
2019. december 13., péntek
Luca, Otília

Egyéb XV.kerület

Bronzérmet szerzett a Tesi a téli teremtornán

15ker_tesi

Nagyszerűen indult az év a Testvériség számára

Immár hagyomány, hogy a budapesti amatőr futballcsapatok ilyentájt teremben mérik össze tudásukat.

A több mint száz csapatot felvonultató megmérettetésen ott volt kerületünk csapata, a Testvériség is, amely végül a bronzérmet szerezte meg. A Tesi a selejtezőkörből százszázalékos teljesítménnyel – a SZAC-ot, a Pénzügyőrt és a BVSC-t legyőzve – jutott a középdöntőbe, ahol újabb három sima győzelem (Budafok, MUN SE és az Erdért ellen) következett. A legjobb nyolc között a középdöntőben már legyőzött MUN SE-t múlta felül ismét a zöld-fehér csapat, amely így már bejutott az elődöntőbe. Igaz, ott a végső győztes 43. számú Építőkkel találkozott, és végül 5-3-as vereséget szenvedett. A bronzmérkőzésen aztán egy sima győzelemmel vigasztalódtak a fiúk, akik így végül a harmadik helyet szerezték meg a téli teremtornán.


Kapcsolódó Cikkek

  • Kiszabadult a Mikulás!

    Több mint 260 cserkész érkezett az ország több pontjáról a Templom úti templomkertben megrendezett Szolnoki Mikulás Csatára. A csapatok kötélhúzáson, számháborún és kő-papír-ollón is összemérhették tudásukat, a fő program azonban a fogságba esett Mikulás kiszabadítása volt, akit gonosz földönkívüli lények ejtettek rabul.

  • Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    A 39 éves múlttal rendelkező Csarnok Kupa a térség egyik kiemelkedő téli teremlabdarúgó tornája, mely az elmúlt években nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát.
    Az MLSZ Zala Megyei Igazgatóságának szakmai partnerségével rendezett tornára három kategóriában – Öregfiúk 2. (45+), Öregfiúk 1. (34+), Felnőttek – lehet nevezni.