2019. december 12., csütörtök
Gabriella

Egyéb Salgótarján

Drogterjesztő hálózatot számoltak fel

Kalmár Zsolt megyei bűnügyi főkapitány-helyettes úgy fogalmazott: ennek a bűnszervezetnek a felszámolása az utóbbi tíz év egyik legnagyobb eredménye. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársai több helyszínen fogták el a bűnszervezethez kötődő személyeket.

A megyében Őrhalom, Balassagyarmat, Hugyag, Salgótarján, Mohora, Pásztó, Mátraverebély és Karancslapujtő térségében, ezenkívül pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében, továbbá Budapesten hajtottak végre elfogásokat és házkutatásokat. Mintegy 14 helyszínen 14 fő elfogására, előállítására került sor. A bűnszervezet vezetőjét közvetlenül kábítószer átadása, értékesítése után fogták el.


– Az akció hátterében egy Nógrád megyei irányítású, szervezett bűnözői csoport pszichoaktív anyagokkal és drogokkal való kereskedelme áll. Az akció eredményeképpen, illetőleg a már folyamatban lévő büntetőeljárásokban összességében idáig közel 1000 gramm különböző színű port és kristályos anyagokat, további 2000 gramm zöldes színű növényi törmeléket, valamint kábítószer és pszichoaktív anyagok előállításához, értékesítéséhez szükséges tárgyakat, készpénzt és egyéb vagyontárgyakat foglaltunk le – mondta Kalmár Zsolt.

Volt, aki azt sem tudta, mit fogyaszt…

A rendőrök látóterébe került több olyan vevő is, akik nem biztos, hogy mindig tisztában voltak azzal, mit vásárolnak. Kiemelték: az új pszichoaktív anyagok igen veszélyesek.

– Kettő olyan személyről tudunk, aki az ettől a csoporttól vásárolt kábítószernek köszönhetően életveszélyes állapotban került kórházba. Ezeknek a szereknek már nem számítható ki a hatása úgy, mint a korábbi drogoknál az feltételezhető volt – mondta Bárnai Balázs.

Kalmár Zsolt hozzátette, a Nógrád megyei drogfogyasztásra a „kereslet által megfizethető” drogok skálája, palettája a jellemző. Ezek élettani hatásai kiszámíthatatlanok.

Kiderült az is: Salgótarjánban az egyik személyhez köthetően egy olyan helyiséget találtak vegyszerekkel, illetőleg kábítószer és pszichoaktív anyagok előállításához szükséges kellékekkel, amely lényegében mini laborként működött.


– Az adataink alapján egy 26 éves őrhalomi lakoshoz köthetően 2015-ben, illetve 2016-ban olyan drogterjesztő hálózat kiépítése valósult meg, amely az ő irányításával, több személy beszervezésével, elsősorban a pszichoaktív és kábítószernek minősülő anyagok továbbértékesítésével és beszerzésével Nógrád megyét teljes körűen, illetve részben más megyéket is ellátta ilyen anyagokkal – ismertette a bűnügyi főkapitány-helyettes.

Bárnai Balázs, a főkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: folyamatosan elemzik a megye kábítószerhelyzetét. Ennek során következtettek arra, hogy a megyében a terjesztést illetően a szálak egy bizonyos személyhez vezetnek. Sikerült feltérképezniük a hálózatot, amelynek tagjai az értékesítésben vettek részt.

–  Ennek a láncolatnak a feltérképezése során majd száz tanú kihallgatása történt meg. Sikerült olyan tárgyi és személyi bizonyítási eszközöket beszereznünk, amelyek alapján az akció kivitelezhetővé vált. A további megyék bevonásával az akció során koncentráltan, egy időben tudtunk fellépni, nagy rendőri erőt koncentrálva az elfogásokra – tette hozzá a bűnügyi osztályvezető.

(Fotó: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

Összesen közel egy kiló különböző színű port és kristályos anyagokat is lefoglaltak a rendőrök (Fotó: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

A 14 elfogottból 9 személy előzetes letartóztatásban van, de az ügynek már 17 gyanúsítottja van, és további letartóztatások várhatók. A már elfogottak a megyében továbbértékesített anyagokat jellemzően vásárolták, így a nyomozás és a felderítés feladata az is, hogy a további láncot – amely elsősorban már a megyén kívülre mutat – felderítsék.

(Fotó: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

Az elkövetőket több helyszínen fogták el (Fotó: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

Kapcsolódó Cikkek

  • Az úrhatnám polgár Pécsett

    December 6-án mutatták be  Moliere Az úrhatnám polgár című vígjátékát a Pécsi Nemzeti Színházban, Rudolf Péter rendezésében.

  • Vadvilág a Kárpát utcában

    Vadvilág a Kárpát utcában

    Igazán látványos kiállítás nyílt a RaM Művelődési Központban. Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének tárlatán a Magyarországon élő állatokat, virágokat, a természet apró csodáit, magyarországi vad tájakat tár a néző felé.

  • Kiszabadult a Mikulás!

    Több mint 260 cserkész érkezett az ország több pontjáról a Templom úti templomkertben megrendezett Szolnoki Mikulás Csatára. A csapatok kötélhúzáson, számháborún és kő-papír-ollón is összemérhették tudásukat, a fő program azonban a fogságba esett Mikulás kiszabadítása volt, akit gonosz földönkívüli lények ejtettek rabul.