2019. december 06., péntek
Miklós

Egyéb Szolnok

Felfelé ívelőben Tímea modellkarrierje

Gaál Tímea neve sokak számára ismerősen csenghet – a fiatal szolnoki modell, bár csak néhány éve kezdte a szakmát, több dobogós helyezést tudhat magáénak, járt már nemzetközi fodrászversenyen és szerepelt magazin címlapján is.

Timi a modell szakmában leginkább a fotózásokat szereti. Úgy érzi, legyen egy fotózásnak bármilyen témája, jobban el tudja adni magát, mint egy kifutón való megjelenés során.

Timi a modell szakmában leginkább a fotózásokat szereti. Úgy érzi, legyen egy fotózásnak bármilyen témája, jobban el tudja adni magát, mint egy kifutón való megjelenés során.

Tímea 15 éves korában kezdte a modellkedést. – Elmentem Szolnokon egy castingra, ami nagyon jól sikerült, ezután pedig beiratkoztam egy modelliskolába – emlékszik vissza.


A pár hónapos képzés során Timi megtanulta a modellszakma alapjait és megismerkedett a szakmabeliekkel. Beszélgetésünk alatt legtöbbször a szintén szolnoki Sándor Ica fodrász- és sminkmester került szóba, aki több jelentős versenyre is magával vitte a modellt.

– Volt egy portfóliófotózásom és egy modellvizsgám Budapesten, majd egy sminkoktatás során megismerkedtem Sándor Icával, aki felkarolt és bevezetett a szépségiparba. Tőle kaptam a legtöbb munkát, voltam már hajbemutatón és sminkbemutatón is. Aztán miután megnyertük az itthoni országos fodrászversenyt, Madridba is kijutottunk egy nemzetközi megmérettetésre – meséli a modell, aki a legnagyobb sikerének tartja a 2013-as versenyt, ahol háromezer fodrász előtt mutathatták be a tudásukat.


Szintén fontos esemény volt Timi életében a nyári Miss Royal Hungary szépségverseny, ahol 2. helyezést ért el és több különdíjat is bezsebelt.

– Ez volt eddig a legszínvonalasabb verseny, amelyen részt vettem. A célom az volt, hogy koronát hozzak haza, ami sikerült is, de alapvetően már önmagában az is maradandó élmény, hogy elismert szakemberekkel dolgozhattam együtt az előkészületek során. A szép eredmény pedig egy ráadás – vélekedett a gyönyörű tehetség.

Timi a hétköznapokban a nőiesebb, elegánsabb ruhadarabokat hordja szívesen

Timi a hétköznapokban a nőiesebb, elegánsabb ruhadarabokat hordja szívesen

Timi a modellkedés mellett nagyon fontosnak tartja a tanulmányait is. Főként a nyelvek érdeklik; már általános iskolában elkezdett angolul és spanyolul tanulni, a gimnáziumban pedig felvette az oroszt. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen tanul szlavisztika–orosz szakon, ahol az eddigiek mellett még a szerbet is tanulja, az újabb szláv nyelv elsajátítása nem okoz neki nehézséget.

 

Később szeretné valahogy összekapcsolni a két világot – a modellkedést és a nyelveket, ami nem is olyan elérhetetlen álom; már nagyon fiatal korában érkeztek megkeresései külföldi modellmunkákra, amelyeket eddig a tanulmányai miatt visszautasított, de az egyetem elvégzése után lát bennük lehetőséget.

Kapcsolódó Cikkek

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.