2019. december 06., péntek
Miklós

Belföld

Felnézünk rá, ő a legmagasabb férfi

Fotó: Mészáros DiánaMindennap kikászálódunk az ágyunkból, tisztálkodunk, majd elindulunk dolgozni. A legtöbb embernek így kezdődik egy átlagos reggel. Nem is gondolnánk, hogy van azokkal, akiknek ez nem olyan egyszerű. Lászlónak sokkal bonyolultabb, hiszen Magyarország legmagasabb emberének az sem mindegy, mivel utazik. Hiszen 220 centis magassággal akármekkora autóba nem tud beszállni.

Grósz László teljesen normális méretekkel született. Kisiskolásként kezdett el szó szerint kilógni a sorból.


– Talán harmadikos lehettem, amikor már én álltam a tornasor legelején, de még akkor sem gondolta senki, hogy egyszer én leszek az egyik legmagasabb férfi az országban – elevenítette fel gyermekkorát a barátai által csak Babyként emlegetett László, aki a Lokál szerkesztőségében mesélt életéről. – Mire azonban középiskolába jelentkeztem, már nem aggódtak a szüleim, hogy nem leszek szép szál legény – nevette el magát a legek ura. – Évi hét centit nőttem.

László a kosárlabdában kamatoztatta magasságát, de előtte még a vízilabdát is kipróbálta.


look up virtuoso

A 180 centi magas Dombi Rudolffal magyar olimpiai és Európa-bajnok kajakozóval a Virtuoso étterem megnyitóján, Budán. Itt meg lehet kóstolni a nagyember által képviselt párlatokat

– Mivel a medence mindössze két méter mély, nekem még arra is figyelnem kellett, nehogy letegyem a lábam, hiszen az nem szabályos. Aztán egy sérülés miatt fel kellett adnom a sportot – mondta az „óriás”. – Lovagolni is szerettem volna, de finoman figyelmeztettek, hogy sérvet kap a ló alattam.

Miközben László igyekszik mindent a humoros oldaláról megközelíteni, kiderült, a magassága miatt sokat szenvedett is.

– Nagyon gátlásos voltam. Volt idő, amikor nagyon idegesített, ha rákérdeztek a magasságomra vagy csak megbámultak. Emiatt volt egy időszakom, amikor alkohollal tompítottam a bajomon. Aztán ahogy telt az idő, megpróbáltam pozitívan felfogni ezt az egészet. Úgy gondolom, valamit tanulnom kell, ezért születtem ilyen magasnak. Hiszek a reinkarnációban. Egyszer egy lélekvándorlással foglalkozó barátom azt mondta, a mostani testemben két lélek született újjá.

Ma már egyáltalán nem bosszankodik és menekül az ital adta mámorba magassága miatt László, aki még egy érdekes fricskát mutatott az életnek. Ma már ő a LOOK UP Designer Spirit pálinkák arca, így már duplán is fel lehet nézni rá.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek