EUR: 329,46 Ft
CHF: 299,45 Ft
2019. december 13., péntek
Luca, Otília

Belföld

Fiatal lányokat kényszerített prostitúcióra egy budapesti nő

Vádat emeltek egy budapesti nő ellen, aki kilenc fiatal lányt, köztük több kiskorút bírt rá prostitúcióra – közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a vád szerint az ügy elsőrendű vádlottja, egy 22 éves nő 2012 nyara és 2013 nyara között rendszeres haszonszerzésre törekedve, öt nagykorú, valamint négy – általa is tudottan 18 év alatti – kiskorú lányt bírt rá arra, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtson több ismeretlen férfinak, valamint az ügy másodrendű vádlottjának, egy 72 éves embernek.


A vádlott több lányt egy ismert közösségi oldalon keresztül bírt rá a prostitúciós tevékenységre, majd jellemzően kínai szórakozóhelyekre, valamint fővárosi hotelekbe vitte őket, ahol szexuális szolgáltatást kellett nyújtaniuk – írta a főügyész.

A 22 éves nő az általa kiközvetített lányoktól jellemzően a szolgáltatásért kapott pénz felét, 10 ezer és 30 ezer forint közötti összeget kért el – tette hozzá.

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben összesen kilenc rendbeli – ebből négy rendbeli tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére – üzletszerűen elkövetett kerítés miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

A másodrendű vádlottat az ügyészség öt kiskorú lány vonatkozásában elkövetett gyermekprostitúció kihasználásával vádolja.

Az ügynek több más vádlottja is van, velük szemben jellemzően kerítés vagy prostitúció elősegítése a vád.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább dagad a kispesti korrupciós botrány

    Tovább dagad a kispesti korrupciós botrány

    A százmilliós mutyikról beszélő és fehér porral a kezében hadonászó Lackner Csaba, kispesti önkormányzati képviselő újabb jóslata teljesült, ugyanis a volt MSZP-s képviselő már a választási kampányban megmondta, hogy Guzmics Zsombor, a kerület Építéshatósági és Városüzemeltetési Irodájának irodavezetője távozni fog a voksolást követően.

  • 53 szülészetet fejleszt a kormány

    53 szülészetet fejleszt a kormány

    Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

  • Milliárdos üzletté vált a migráció

    Milliárdos üzletté vált a migráció

    A Magyarország irányába tartó illegális migráció az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt. A migránsok nagy része pedig embercsempész-hálózatok közreműködésével jut hazánk területére.