2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Extra

Gábor Zsazsa férje nem akar a magyar temetésért fizetni

Gábor Zsazsa úgy ment el, ahogy élt: szüntelen figyelem vette és veszi körül a mai napig. A díva végakaratában úgy rendelkezett, hogy a budapesti Kozma utcai temetőben, édesapja mellett szeretne örök nyugalomra térni.

Fotó: Profimedia, Wenn

Fotó: Profimedia, Wenn

Zsazsa utolsó kívánságát azonban, úgy tűnik, férje, Frédéric von Anhalt nem akarja, vagy anyagi okok miatt nem is tudja teljesíteni.


– Azt hiszem, egyszerűen arról van szó, hogy Frédéric megkapta az általam küldött költségszámításokat a Kozma utcai temetésről és szertartásról, neki pedig erre nincs pénze. Nagyjából kétmillió forintba kerülne minden, amibe nincs benne a zsidó szertartás, hiszen a hamvakat nem is lehet a vallásnak megfelelően eltemetni. Zsazsa csak az édesapjától nagyjából egy kilométerre lévő urnatemetőben kaphatna helyet – mondta Gábor József, Zsazsa unokaöccse a Ripost napilapnak. Anhalt herceg ugyanis korábban arra panaszkodott, hogy a Kozma utcai sírhely egyelőre nem méltó arra, hogy a dívát ott temessék el. Arra azonban ma még sem a magyar rokonok, sem a herceg nem tud egyértelmű választ adni, hogy végül valóban hazahozzák-e Gábor Zsazsa maradványait. December végén, a Los Angelesben megtartott búcsúszertartás után Frederic még azt mondta, hogy sosem tudott nemet mondani Zsazsának, így hiába a hosszú és nehéz út, Budapesten temeti el feleségét. Anhalt egyébként mindenkit meghökkentett, amikor egy Louis Vuitton kutyatáskában vitte felesége hamvait a megemlékezésre. Egyesek szerint a díva kutyaimádatát szerette volna ezzel kifejezni, a szertartás alatt a fal egy részét betakaró óriási egyszarvúra azonban senki sem tudott magyarázatot adni. – Néhány pletyka szerint Zsazsa búcsúztatója csak egy médiahecc. Mit mondhatnék erre? Hát persze, hogy az, hiszen ez itt Hollywood, mi pedig ezért vagyunk itt – mondta egy amerikai lapnak Anhalt, aki miután kézhez kapta a magyar rokonok temetéssel kapcsolatos költségszámításait, megszakította velük a kapcsolatot.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek