2019. december 12., csütörtök
Gabriella

Egyéb Hódmezővásárhely

Hatvankét év, harmincnégyezer tanítvány

Volt, hogy egyszerre tizennyolc helyen is oktatott Földesi Gyula. A 62 évnyi oktatói tevékenység alatt 34 ezer embert tanított meg táncolni.

HO_földesigyula_tánc_diákbál_szülinap

A vásárhelyi tánc- és illemtanár január 13-án ünnepli 80. születésnapját.

Földesi Gyula 1952-ben, budapesti tanulmányai alatt ismerkedett meg a tánccal. Csakhamar szólótáncos lett az MTH 7. sz. Tanintézet központi együttesében. A rákövetkező évben már a Magyar Állami Népi Együttesnél hódolt új szenvedélyének. 1955 volt az az esztendő, amikor már nemcsak művelte, de tanította is a táncot. Ekkor tért haza Vásárhelyre, ahol Steiner Béla vezetésével a Vásárhelyi Népi Együttes tánckarában dolgozott, Lutor Gyulával együtt. A városban több néptánccsoportot irányított, illetve a színház is része volt életének, hiszen a Déryné Kisszínpadot több mint tíz évig vezette.


Munkája miatt egy hosszabb kihagyás után 1993-ban tért vissza a művészeti tevékenységekhez, amikor megalapította a Lutor Gyula Szalon- és Színpadi Táncegyüttest. Oktatott a város valamennyi oktatási intézményében, általános, közép- és művészeti iskolákban társasági és néptáncokkal ismertette meg a fiatalokat. Volt olyan, hogy egyszerre 18 helyen tanított 18-féle koreográfiát, amihez nagy szükség volt memóriára és szellemi tisztaságra.

 – Ha bemész a próbaterembe vagy fel a színpadra, töröld le a lábad, és a magánéletedet hagyd kint. Ha beléptél, ne azon gondolkodj, hogy mi történt előtte, ki mit mondott neked, hanem azzal foglalkozz, hogy az adott percben mit kell csinálnod. Önmagadat kell figyelni és fegyelmezni, hogy előre tudj haladni – ezt kéri minden tanfolyam megkezdése előtt a tánctanár, ugyanis szerinte a legfontosabb a figyelem, a fegyelem és a higiénia.


HO_földesigyula_tánc_diákbál_szülinap

Éveken keresztül tanított nyitótáncokat végzősöknek. Sokan ennek köszönhetően ismerik és tisztelik a táncpedagógust, akit a mai napig felkeresnek.

Egykori általános iskolás diákjai most az esküvői táncukhoz kérnek segítséget. Ez természetesen jólesik az idén 80 éves „táncikonnak”. – Az embernek mindennap sikerélményre lenne szüksége – vallja Földesi Gyula, aki szerint mindenki önmagához képest mutasson fejlődést, és ne másokat nézze, hanem önmagát. A táncművészettel pedig meg lehet szerezni ezt a sikerélményt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vadvilág a Kárpát utcában

    Vadvilág a Kárpát utcában

    Igazán látványos kiállítás nyílt a RaM Művelődési Központban. Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének tárlatán a Magyarországon élő állatokat, virágokat, a természet apró csodáit, magyarországi vad tájakat tár a néző felé.

  • Kiszabadult a Mikulás!

    Több mint 260 cserkész érkezett az ország több pontjáról a Templom úti templomkertben megrendezett Szolnoki Mikulás Csatára. A csapatok kötélhúzáson, számháborún és kő-papír-ollón is összemérhették tudásukat, a fő program azonban a fogságba esett Mikulás kiszabadítása volt, akit gonosz földönkívüli lények ejtettek rabul.