2019. december 09., hétfő
Natália

Belföld

Teljes hajózási zárlat a Dunán

Teljes hajózási zárlatot rendeltek el a Duna magyarországi szakaszán a kialakult jégviszonyok és a jégelőrejelzés miatt szombattól – olvasható egy, a Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapján közzétett hirdetményben.

Közölték: a fővárosi kormányhivatal közlekedési főosztálya rendelte el a hajózási zárlatot a Duna 1792-es és 1433-as folyamkilométere között, tehát a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűtől a déli országhatárig.


Részletezték: az 1792-es és az 1766-os folyamkilométerek között szombattól naponta 18 órától 7 óráig, valamint korlátozott látási viszonyok között, az 1766-ostól az 1433-as folyamkilométerig szombaton 16 órától érvényes a zárlat.

A zárlat alól mentesülnek a folyamfelügyeleti és a vízügyi szervek hajói, továbbá a jégtörésben, valamint a segítségnyújtási, mentési munkálatokban részt vevő hajók. A hajózási zárlat visszavonásig érvényes – olvasható a hirdetményben.


A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. a nap folyamán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bizonytalan ideig szünetel a kompközlekedés Mohácsnál szombat délutántól. Amint az időjárási körülmények megengedik, illetve a hajózási zárlatot feloldják, a járatokat újraindítják a kompkikötő és a Mohácsi-sziget között – tették hozzá. A mohácsi Duna-szakaszon legutóbb január 10. és 14. között szünetelt a kompközlekedés.

Éjszaka többfelé zúzmarás köd képződik, amely vasárnap napközben zsugorodik, ritkul, főként északnyugaton, északon több helyen kisüt a nap, de a köd, illetve az alacsonyszintű felhőzet egy része tartósan megmarad. A ködös, borult területeken hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -16 fok között, a vastagabb hóval borított, derült tájakon -20 fok körül alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire +1 és -4, a tartósan ködös, borult vidékeken -5, -8 fok között valószínű.

Kapcsolódó Cikkek