2019. december 06., péntek
Miklós

Belföld

Itt készüljön lezárásokra Vlagyimir Putyin érkezése miatt

Putyin csütörtöki budapesti látogatása miatt már kedden elkezdődnek a megállási és várakozási tilalmak a főváros több pontján, sőt az M3-as autópálya bevezető szakaszán is. Február 2-án pedig útlezárások nehezítik majd az autósok életét.

Vlagyimir Putyin orosz elnök február 2-i budapesti látogatása miatt a város több pontján január 31-én 18 órától február 2-án 24 óráig várakozási tilalmat rendeltek el. Többek között az Andrássy úton ezeket táblákkal jelölték. A korlátozások az V., a VI., a XIV. és a XV. kerületet érintik. Nem szabad majd megállni január 31-én 18 órától február 2-án éjfélig az M3-as ki- és bevezető szakaszán és az alábbi helyeken:


  • Szilas pihenőhelyen
  • A benzinkút melletti parkolókban
  • Az az autópálya kivezető szakaszának szervizútján, a Wesselényi utca és a Szentmihályi út között,
  • Az M3-as bevezető szakaszának szervizútján, a Széchenyi út és a Rákospalotai körvasút sor között,
  • A Szőnyi úton, a BVSC-pálya és a Mexikói út között lévő parkolókban, illetve a sportpálya előtti parkoló teljes területén,
  • A Mexikói úti P+R parkoló felüljáró melletti útszakasz mindkét oldalán,
  • A Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt, a Kacsóh Pongrác út szervizútján, a Hermina út és a Borostyán utca között mindkét oldalon,

Korlátozások a Városliget és az Andrássy út környékén

Tilos lesz megállni január 31-én 18 órától február 2-án  éjfélig a Városligetben és környékén az alábbi helyeken:


  • A Széchenyi fürdő kiszolgáló útján mindkét oldalon, a Kós Károly sétánytól 50 méteres szakaszokon és a fürdő előtti félkörív mindkét oldalán,
  • A Paál László sétány Kós Károly sétány felőli félkörívének mindkét oldalán,
  • A Városligeti körúton a Kós Károly sétánytól 50 méteres szakaszon mindkét oldalon,
  • A Hősök terén,
  • A Dózsa György úton, a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
  • Az Andrássy úton és a szervizúton is, a Kodály körönd teljes területén és az Oktogonon.

 

Csütörtökön 0-24 óra között az alábbi útlezárások várhatóak Budapesten az orosz államelnök érkezése miatt.

– id. Antall József rakparttól a Garibaldi utca vonalában a Kossuth Lajos tér

  • Az Akadémia utcától a Nádor utcáig a Garibaldi utca
  • A Garibaldi utcától az Arany János utcáig a Nádor utca
  • A Nádor utcától a Hercegprímás utcáig az Arany János utca
  • Az Arany János utcától a Bank utcáig a Hercegprímás utca
  • A Hercegprímás utcától a Hold utcáig a Bank utca
  • A Bank utcától a Báthory utcáig a Hold utca
  • A Hold utcától a Bajcsy-Zsilinszky útig a Báthory utca
  • A Báthory utcától a Markó utcáig a Bajcsy-Zsilinszky út
  • A Bajcsy-Zsilinszky úttól az id. Antall József rakpartig a Markó utca
  • A Markó utca, valamint a Garibaldi utca vonalában a rakpart lehajtók között az id. Antall József rakpart

Kapcsolódó Cikkek

  • Már nem érdekli a 3-as metró Karácsonyt

    Már nem érdekli a 3-as metró Karácsonyt

    Bár korábban még tüntettek és aláírást is gyűjtöttek a 3-as metró felújításáért, most Karácsony Gergely főpolgármester szerint lehet, hogy nem is lett volna fontos felújítani a korábban folyamatosan leálló és kigyulladó vonalat.

  • Orbán: Isten óvja Japánt és a magyarokat!

    Orbán: Isten óvja Japánt és a magyarokat!

    Orbán Viktor miniszterelnök Japánba utazott, ahol megnyitotta a Kincsek Budapestről: európai és magyar mesterművek a budapesti Szépművészeti Múzeumból és a Magyar Nemzeti Galériából című tárlatot a tokiói Szépművészeti Múzeumban.

  • Zaklatással vádolják Gyurcsány jobbkezét

    Zaklatással vádolják Gyurcsány jobbkezét

     Zaklatással vádolta meg egy ismert zenész Gréczy Zsolt DK-s politikust, amit nyílt levélben közölt a közösségi oldalán. Gréczy állítólag évek óta zaklatja a népszerű dobos, Zsoldos Dedy párját, aki egy gyermek édesanyja.