EUR: 330,77 Ft
CHF: 301,71 Ft
2019. december 06., péntek
Miklós

Egyéb Veszprém

Jó lenne támogatással is megtoldani a kreativitást

Emlékezetes és jó évet tudhat maga mögött a Petőfi Színház, és az új esztendőben is várnak rájuk érdekes kihívások. De ha lehetne egy kívánságuk, Tóth Loon színművész szerint a fenntartói támogatás emelése lenne az, amivel még igényesebbé varázsolhatnák az előadások színpadképét.

– Jó év volt ez a színház szempontjából? Mi hiányzott esetleg, min kellene javítani?


– Sajnos ma már fontosabb a gazdasági eredmény a színházakban is, mint a művészeti sikerek. Azt kijelenthetjük, hogy a színház pénzügyei jól alakultak, a költségvetési fegyelemnek köszönhetően sikeres gazdasági évet zártunk. Talán azt is kimondhatjuk, hogy előadásainkkal sikerült végigtáncolnunk az ízlés és a szórakoztatás között húzódó penge élén. Hogy mi hiányzott, hiányzik? A magasabb fenntartói támogatás. Ne felejtsük el, hogy színházunk a költségvetési támogatások terén a sereghajtók között kullog, pedig a nézőszáma a legjobbak között van. Egy igényesebb díszletre, jelmezre, nagyobb színpadi tánckarra nekünk nemigen futja, vagy ha igen, akkor annak az az ára, hogy egy igényesebben – magyarán drágábban – kiállított előadás után egy szerényebbel kell ugyanazt a sikert elérnünk.

Tóth Loon (fotó: Domján Attila)

Tóth Loon (fotó: Domján Attila)

– Ön és a kollégái is többször rendezhettek, a Játékszínben kortárs darabot is bemutatott. Van nyitás a közönség részéről ezek irányába?


– A Játékszín közönsége merőben más, mint a nagyszínházé. Aki ide vesz jegyet, az azért jön ide, mert szereti a kortárs művészetet, nem riad el attól, hogy nem zenés darabot játszunk vagy komédiát. Tudja, hogy itt valami nem szokványos dologban, esetleg kísérletben lesz része.

– Összességében mit vár 2017-től, milyen tervekkel vág neki az évnek?

– Ebben a pillanatban úgy tudom, még három bemutató vár rám. Ebből egy ősbemutató, veszprémi szerzők műve, most leginkább ez foglalkoztat. Évek óta úgy érzem, hogy a gyerekdarabok, amikkel találkozhatunk, vagy porosak, vagy unalmasak, vagy laposak. Márpedig ezekből a gyerekekből lesz bérletes, ha nem riasztjuk el őket a színházba járástól. Ezért kértem meg két barátomat – Süle Zsoltot és Szűcs Lászlót –, hogy írjunk egyet. Most ez a legfontosabb munka számomra.

Kapcsolódó Cikkek

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.