2018. július 21., szombat
Dániel, Daniella

Egyéb

Jüankártyát bocsát ki a Bank of China Magyarországon

Kínai jüanban vezetett betéti kártyát bocsát ki a Bank of China a China UnionPay-jel együttműködve – jelentette be Tien Kuo-li, a Bank of China Ltd. elnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Hozzátette: ez lesz az első kínai jüankártya Kelet-Közép-Európában. A kártya felgyorsítja a jüan (renminbi, RMB)nemzetközi terjedésének folyamatát, a pénznem jelenleg a világ 5. legfontosabb fizetőeszköze, és a 3. legfontosabb elszámolási eszköze.


A kártyákat magyar forintban és kínai jüanban fogják vezetni, több mint kétezer elfogadó helyen és több száz bankautomatában lehet használni. A kártya elősegíti az Egy övezet egy út kezdeményezés fejlődését, ahogy a magyar-kínai gazdasági, pénzügyi kapcsolatokét is – emelte ki Tien Kuo-li, a Bank of China Ltd. elnöke.

Kína legfontosabb kereskedelmi bankjaként a Bank of China nagy figyelmet fordít a pénzügyi kapcsolatok erősítésére a kelet-közép-európai régióval – húzta alá. A bank Prágában, Bécsben és Belgrádban is szeretné a jüankártyákat bevezetni.

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kiemelte: a Bank of China és az MNB kapcsolata hosszú és konstruktív, a Bank of China által megtett lépések hozzájárulnak a renminbipiac nemzetközi fejlődéséhez. Emlékeztetett arra, hogy a jegybanki renminbi programot 2015-ben hirdette meg a nemzeti bank. Az eddigi legjelentősebb eredménynek nevezte, hogy a Bank of China 2015-ben Budapesten nyitotta meg kelet- és közép-európai regionális RMB-klíring központját.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.