EUR: 330,82 Ft
CHF: 301,72 Ft
2019. december 06., péntek
Miklós

Egyéb Tatabánya

Klasszis vívók léptek pástra

Hosszú idő után újra felnőtt női és férfi nyílt dupla világbajnoki párbajtőr-válogatót rendezett városunk az AGC Kupáért.

A vasárnapi versenyszámok egyben európai U23-as körversenyek is voltak. Közel 400 vívó lépett pástra a Földi Imre Sportcsarnokban, többek között Somfai Péter riói bronzérmes olimpikon és természetesen a helyi tehetségek is: Kun Anna, Esztergályos Patrik és Gnám Tamara.


Hatalmas öröm, hogy ismét Tatabányán rendezhetünk vívóversenyt – hangsúlyozta Plásztán Attila, a Tatabányai Sport Club vívószakosztályának vezetőedzője. – A legnagyobb menőket, Szász Emesét, Imre Gézát és Boczkó Gábort leszámítva minden élversenyző itt van. Előzetesen háromszáz résztvevőre számítottunk, végül négyszázan állnak pástra két nap alatt, ami kiemelkedően magas létszám.

13_vivogala_01

Udvarhelyi Gábor, a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya kimondottan elégedett volt a verseny színvonalával.


Tetszik a rendezés, sikerült remekül kialakítani a helyszínt – méltatta a szervezést a szakvezető. – Tatabányán és Tatán amúgy is évek óta kiváló munka zajlik Plásztán Attila vezetésével, az itteni tehetségek pedig egyre komolyabb eredményeket érnek el. Gnám Tamara és Esztergályos Patrik a korosztályos válogatottak erősségei, míg Kun Annával már a felnőttek között is számolni kell.

A versenyen jelen volt négyszeres olimpiai bajnokunk, a nemzet sportolója, Kulcsár Győző is, aki szintén Kun Anna teljesítményét méltatta.

Anna kiemelkedő tehetség, a mostani sikeres generációt követő nemzedék legtöbbre hivatott párbajtőrözője – hangsúlyozta az olimpiai bajnok Szász Emese edzője. – A férfiaknál nem ilyen erős az utánpótlás, de éppen a hasonlóan nívós versenyek kellenek ahhoz, hogy minél jobban megedződjenek a fiatalok.

Az AGC Kupán végül a nők mezőnyében a tatai Kun Anna hatodik, a tatabányai Gnám Tamara hetedik lett, míg a szintén tatai színekben versenyző Esztergályos Patrik nyolcadikként zárt a férfiak között.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • A tehetségeket díjazták

    A tehetségeket díjazták

    November 22-én a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermében adta át Ács Rezső polgármester az idei…

  • Hajrá, Kék Tigrisek!

    Hajrá, Kék Tigrisek!

    Jó hír a tatabányai kézilabda kedvelőinek: a hazai ligában elverték a Budakalászt a Kék Tigrisek, és közben meglett az EHF Kupa csoportkörének sorsolása is.

  • Országos jelentőségű a Giro

    A rajt- és célvárosok – Budapest, Győr, Székesfehérvár és Nagykanizsa -, illetve a fővárosi kerületek vezetőinek tartott prezentációt a jövőre Budapestről induló Giro d’Italiáról a GiroHungary2020 csapata.