2020. augusztus 05., szerda
Krisztina

Belföld Szekszárd

Koccintottak az új évre a borászok

Óévbúcsúztató, újév-köszöntő koccintásra jöttek össze a szekszárdi borászok a Vesztergombi-pincészetben múlt pénteken. A húszéves hagyományt idén ezzel csak annyiban törték meg, hogy most nem december végére időzítették a találkozót, hanem januárra halasztották. A lényeg viszont nem változott.


Annak idején, amikor megépült a család pincészete, Vesztergombi Ferenc találta ki, hogy most már adott a hely, hívják hát össze a kollégákat, hogy együtt is elbúcsúztassák az óévet, köszöntsék az újat. Ekkoriban a kóstolás még kezdetleges volt, abból állt, hogy mindenki hozott egy üveg bort, amit szétosztottak és értékeltek.


–Tulajdonképpen ez volt a szekszárdi borászok első közös programja, amelyből például a havi rendszerességű szekszárdi fajtakóstoló is kinőtte magát, de egyéb rendezvényekhez is ötletet adott – mondta a házigazda, Vesztergombi Csaba. Mint elmondta, a kóstoláskor idén nem európai borok kerültek a poharakba. Ez azért is érdekes, mert ritkán kóstolnak tengeren túli borokat, így az érdekes tanulságokat hozhat.

Mivel az esemény közel volt az Az Év Bortermelője-választáshoz, így most Mészáros Pál egészségére koccinthattak az ünneplők. Ő immár az ötödik a borvidékről, aki kiérdemelte az elismerő címet, amit az országban Szekszárdról és környékéről tudhattak a legtöbben magukénak a bortermelő vidékek közül.

A szekszárdi borászok köszöntötték az új évet és az év bortermelőjét a Vesztergombi kúriában Fotó: Fazekas Zoltán

A szekszárdi borászok köszöntötték az új évet és az év bortermelőjét a Vesztergombi kúriában
Fotó: Fazekas Zoltán

Kapcsolódó Cikkek