2020. február 24., hétfő
Szökőnap

Sport

Kóstolgatja az MLSZ a Fradit

Felbőszítette az MLSZ-t Kubatov Gábor szilveszteri évértékelője. Az FTC elnöke kritizálta a játékvezetőket, és hatpontos javaslatával darázsfészekbe nyúlt. A birodalom visszavágott, a szövetség beidézte Thomas Dollt néhány hónappal korábbi nyilatkozata miatt.

– Nem feltételezek az MLSZ-ről ilyesféle nemtelen riposztot – mondta a Lokálnak dr. Berzeviczi Attila, az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatóságának elnöke. – Az azonban tény, hogy vezetőedzőnk egyszer sem ejtette ki a száján a szövetség nevét, csak a játékvezetést kritizálta, hiszen akkor már a nyolcadik büntetőt fújták be ellenünk. Ezért egyébként két találkozóról eltiltották, le is töltötte büntetését. Mellesleg 2014-ben ennél jóval cifrább megnyilvánulások miatt Tomislav Sivic, a DVTK edzője csak felfüggesztett büntetést kapott, ezért remélem, Doll esetében mérsékeltebb hangnemet üt majd meg az MLSZ!


Sivic és Doll esete abban is különbözik egymástól, hogy a szerb mester ügyében az MLSZ fegyelmi bizottsága már a vétség után 18 nappal meghozta elmarasztaló ítéletét, míg Dollnál már másfél hónap telt el azóta.

Ennek fényében nem is meglepő, hogy az üllői129.hu szurkolói portál kristálytiszta összefüggést lát az elnöki értékelés és az idézés között, mert Doll mester néhány olyan nyilatkozatát is felhánytorgatták, amely az ominózus Vasas–FTC meccs előtt vagy után született. „Mert mindenkit szidhatsz Magyarországon, de az MLSZ-funkcik és a bírók, úgy látszik, sérthetetlenek” – írja a portál. Dollt egyébként – ha bűnösnek találják – minimum fél, maximum két évre eltilthatják.


Kubatov Gábor klubelnök hat pontja szerint nyilvánosságra kellene hozni:

1. a meccsjegyzőkönyveket

2. a bírói jelentéseket

3. az ellenőri jelentéseket

4. a bírói értekezletek jegyzőkönyvét

5. a fegyelmi bizottság értekezleteinek jegyzőkönyvét

továbbá

6. bele lehessen hallgatni a játékvezető és segítői közötti rádióbeszélgetésekbe

Kapcsolódó Cikkek

  • Szávay Ági újra nagy versenyen jut szóhoz

    Szávay Ági újra nagy versenyen jut szóhoz

    Szávay Ági újra nagy versenyen jut szóhoz. Igaz, nem a pályán, az egykori kiváló teniszező a budapesti Fed-kupa-döntőnek, a világ legrangosabb női teniszcsapatversenyének nagykövete.

  • Nap képe: Tökéletes hasonmás

    Nap képe: Tökéletes hasonmás

    Tökéletesen élethű szobrot állítottak Peléről a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) székháza elé, ahol a rajongók már meg is rohamozták a az életnagyságú alkotást, hogy szelfit készítsenek előtte.

  • Rommá verte Wildert a „Gipsy King”

    Rommá verte Wildert a „Gipsy King”

    Tyson Fury tett róla, hogy ne legyen veretlen többé Deontay Wilder. Magyar idő szerint vasárnap hajnalban ismét összecsapott egymással a két nehézsúlyú világbajnok.