EUR: 307,92 Ft
CHF: 266,53 Ft
2017. október 18., szerda
Lukács

Belföld

Luxusjachtja van Puch László családjának

Puch László, az MSZP egykori pénztárnoka rendszeresen vitorlázik az Adrián. Méghozzá egy olyan szuper luxusjachttal, amely a családja tulajdonában van. A 7 méter széles és 13 méter hosszú hajón négy fürdőszoba és négy darab kétszemélyes kabin gondoskodik a kényelemről.

Dalmácia középkori hangulatú városa, a turisták által kedvelt Šibenik kikötőjében horgonyoz a Valery II nevű hajó. A 2004-ben épített, piaci becslések szerint akár 80 millió forintot is érő katamaránnal egy kisebb társaság kényelmes körülmények között vitorlázhat az Adrián. Ennek a jachtnak a tulajdonosai több szálon is kötődnek Puch Lászlóhoz, aki egy évtizeden át volt meghatározó figurája az MSZP pénzügyeinek, jelenleg pedig a baloldali média életben tartásában játszik fontos szerepet – írja a 444.hu.  A hajó 2014 óta Puch feleségének és felnőtt gyerekeinek a többségi tulajdonában van, több családi cégen keresztül, de a politikus előtte is használta, és a korábbi tulajdonosai szintén a cégeihez kötődő emberek voltak.
Budapest, 2011. szeptember 13. Puch László, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezető-helyettese részt vesz az Országgyűlés plenáris ülésén. MTI Fotó: Kovács Attila

Puch László, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezető-helyettese részt vesz az Országgyűlés plenáris ülésén /Fotó: MTI – Kovács Attila

Puch a Direkt36-nak megerősítette, hogy családja résztulajdonos a hajót birtokló cégben, és közölte azt is, hogy a vitorlást évek óta rendszeresen használja.

A Valery II a horvát Sretna Adria Čarter d.o.o. nevű vállalat tulajdona, amelyet 2007-ben alapított Dávid Gyula, egy Puchhoz több szálon is kötődő korábbi szocialista politikus. Dávid 2002 és 2006 között MSZP-s parlamenti képviselő volt, a 2000-es években akkor tevékenykedett az MSZP pártalapítványának felügyelőbizottsági tagjaként, amikor a testület elnöke Puch volt. Dávid jelenleg ügyvéd, irodája képviseli magyarországi befektetései során a Horizont Handels und Industrie AG nevű céget, amelyben Puch résztulajdonos. Puch tavaly év végén ezen az osztrák vállalaton keresztül vette meg a Népszavát.

A Valery II-t március és szeptember között turisták is kibérelhetik. A bérbeadást intéző cég honlapja szerint az egy hétre szóló bérleti díj időszaktól függően 2700 euró (830 ezer forint) és 5000 euró (1,5 millió forint) között mozog, ami az étkezéseket, illetve a hajóvezető fizetségét nem tartalmazza.

A Multiyacht nevű, jachtokat forgalmazó cég egyik munkatársa azt mondta, hogy a Valery II közép-felső kategóriás luxusjachtnak számít, amely jelenleg körülbelül 250-270 ezer euróba (77-83 millió forint) kerülhet, és a hajó ára újonnan 500-600 ezer euróba (153-184 millió forint) lehet.

Kapcsolódó Cikkek

  • A gazdaság digitális átalakítása a növekedés fontos eleme

    A gazdaság digitális átalakítása a növekedés fontos eleme

    A gazdaság digitális átalakítása a növekedés fontos eleme, és mivel a régió gazdasága nagyon hasonló szerkezetű, ezért a V4-es országok közös feladatokat tudnak és akarnak meghatározni – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a visegrádi országok gazdasági minisztériumi államtitkárainak szerdai budapesti találkozója után.

  • Lepsényi: A gazdaság digitális átalakítása a növekedés fontos eleme

    Lepsényi: A gazdaság digitális átalakítása a növekedés fontos eleme

    A gazdaság digitális átalakítása a növekedés fontos eleme, és mivel a régió gazdasága nagyon hasonló szerkezetű, ezért a V4-es országok közös feladatokat tudnak és akarnak meghatározni – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a visegrádi országok gazdasági minisztériumi államtitkárainak szerdai budapesti találkozója után.