EUR: 303,00 Ft
CHF: 266,09 Ft
2017. augusztus 23., szerda
Bence

Belföld

Luxusjachton pihen az MSZP egykori pénztárnoka

Az MSZP egykori pénztárnokának és meghatározó alakjának, Puch Lászlónak és családjának közel száz millió forintos luxusjachtja van Horvátországban. A 444.hu írta meg a direkt36 által nyilvánosságra hozott hírt.

Puch László és családja – becslések szerint akár 80 millió forintot is érő – luxusjachtja Horvátország egy turisták által is igen kedvelt kikötőjében horgonyoz. A Valery II nevű hajó 2004-ben készült, 13 méter hosszú és 7 méter széles, négy darab kétszemélyes kabinnal és négy külön fürdőszobával van felszerelve.

Az MSZP erős emberének felesége és felnőttkorú gyerekei a többségi tulajdonosai a jachtnak, több családi cégen keresztül, de a politikus előtte is használta, és a korábbi tulajdonosai is hozzá kötődő emberek voltak.

Puch a Direkt36-nak megerősítette az információkat, és közölte, hogy a luxusjachtot évek óta rendszeresen használja.

VALERY II luxusjacht hajó Puch László - 03

VALERY II luxusjacht hajó Puch László - 01

Kapcsolódó Cikkek

  • Halálra éheztették a lovat

    Halálra éheztették a lovat

    Nincs határa az emberi brutalitásnak. A Bottyán Equus Hungária Ló és Kutyaotthon augusztus elején, lakossági bejelentés alapján szállt ki egy Csongrád megyei tanyára, ahol embertelen körülmények között tartottak lovakat.

  • Vona mellé került Simicska embere

    Vona mellé került Simicska embere

    Lehullt a lepel: a Jobbik új gazdájának, a nagybirtokos Simicska Lajosnak az összekötője máris a Jobbik elnökének, Vona Gábornak a belső köréhez tartozik. Legalábbis a szélsőséges párt legutóbbi, városligeti rendezvényén Varga-Damm Andrea, korábban „civilként” aposztrofált ügyvéd ugyanolyan lelkesen mosolygott Vona balján, mint ahogy korábban Simicska jobbján tette.

  • Kiégett egy autóbusz Nógrádban

    Kiégett egy autóbusz Nógrádban

    Kiégett egy menetrend szerinti autóbusz kedden a Nógrád megyei Iliny községben, a buszon senki nem sérült meg, de lángra kapott a buszmegálló, meghibásodott egy elektromos vezeték és egy gázcsonk is – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.