2019. december 12., csütörtök
Gabriella

Belföld

Madárinfluenza: A járvány 230 gazdaságot érintett az országban

Az elmúlt hónapokban a madárinfluenza miatt 230 gazdaságban, több mint 3 millió állat leölését rendelték el a hatóságok, ami azt jelenti, hogy 3 milliárd forint értékű állományt kellett felszámolni, amelynek 80 százaléka víziszárnyas volt – mondta Bognár Lajos országos főállatorvos csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az Európai Unióban van olyan lehetőség, hogy állat- vagy növényegészségügyi problémák esetén a tagállamok válságkezelési támogatást kérhetnek, erről már el is indultak a tárgyalások. Ezen kívül rendelkezésre áll még az állami kártalanítás is és mindent megtesznek azért, hogy a vállalkozások majd jövedelempótló támogatást is kapjanak.


Kérdésre válaszolva kifejtette: már megjelent Magyarország határainál az afrikai sertéspestis, a betegséget Ukrajnában, Nagyszőlősön állapították meg, ami a magyar határtól 20 kilométerre található.

Kiemelte: a betegségre a vaddisznóállományok nagyon fogékonyak, ezért a megelőzés érdekében olyan rendelkezéseket vezettek be, hogy például minden kilőtt vagy elhullott vaddisznót be kell gyűjteni, meg kell mintázni, a házisertéseket tilos kiengedni az erdőbe, meg kell akadályozni a vaddisznók és a házisertések érintkezését.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ők a Magyarország 365 fotópályázat nyertesei

    Ők a Magyarország 365 fotópályázat nyertesei

    Kihirdették a Magyarország 365 fotópályázat nyerteseit szerdán Budapesten, a szakmai zsűri elismeréseit, a partnerszervezetek különdíjait és a közönségdíjakat összesen tizenöten vehették át.

  • Sok ezer nyugdíjas jut pluszpénzhez

    Sok ezer nyugdíjas jut pluszpénzhez

    Nyugdíjasok meglehetősen nagy csoportjának kedveznek azok a járulékszabályok, amelyeket szerdán szavazott meg az Országgyűlés – mondta a Magyar Nemzet csütörtöki számában Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.

  • Rendőr kérte meg kedvese kezét

    Rendőr kérte meg kedvese kezét

    Gyönyörű meglepetésben lehetett része annak a nőnek, akit párja rendőrkollégái jelenlétében és asszisztálásával, nagyon romantikus körülmények között jegyzett el.