EUR: 331,09 Ft
CHF: 302,29 Ft
2019. december 07., szombat
Ambrus

Külföld

Meghalt Udo Ulfkotte

Meghalt Udo Ulfkotte német újságíró, közíró, számos sikerkönyv szerzője – közölte a hét végén könyvei kiadója.

A közlemény szerint Udo Ulfkotte néhány nappal 57. születésnapja előtt, január 13-án, pénteken hunyt el szívelégtelenségben. Halálával egy “rettenthetetlen, bátor szószólót veszített el mindenki, aki alternatívát keresett a politikai és publicisztikai mainstream helyett”.


Udo Ulfkotte 1986-tól 2003-ig a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lap külpolitikai rovatának munkatársaként dolgozott, majd szabadúszó publicistaként tevékenykedett. Leginkább a Megvásárolt újságírók, illetve A menekültipar című kötetei révén ismert, mindkét nagy sikerű munka megjelent magyar nyelven is.

Udo Ulfkotte vitatott szerző volt, a munkásságával kapcsolatban megfogalmazott bírálatok mindenekelőtt iszlám-, és idegenellenességre, valamint összeesküvés-elméletek terjesztésére vonatkoztak. Bírálták például azért, mert fellépett az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom egy 2015 elején tartott rendezvényén, amelyen hangot adott annak a véleményének, hogy az iszlamizálódás részeként rövidesen betiltják a sertéshúsfogyasztást a németországi óvodákban és iskolákban – idézte fel a Deutschlandradio Kultur német országos közszolgálati rádió.


Udo Ulfkotte 2015-ben a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a magyarul Megvásárolt újságírók – Miként irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke a német tömegmédiát? címmel megjelent kötetének bemutatóján a többi között arról beszélt, hogy az érdekeltek évente rendezett titkos konferenciákon egyes háborúknak már azelőtt előkészítik a médiafogadtatását, hogy egyetlen katona a harcmezőre vonulna. Tavaly a XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon A menekültipar című könyvének bemutatóján hangsúlyozta: a menekültáradat nem véletlen, a táborok lakóit évtizedek óta arra biztatják, hogy induljanak Európába, a menekültipar pedig cégszerű szervezet, amelyben sokan, sokat keresnek.

Kapcsolódó Cikkek