2019. december 06., péntek
Miklós

Extra

Műtét várhat Tahi Tóth Lászlóra

Az Idegtudományi Intézetbe szállították Tahi Tóth Lászlót. A színész valószínűleg korábbi stroke-ja miatt lett rosszul és az sem elképzelhetetlen, hogy műtét vár rá.

Az egész ország aggódik Tahi Tóth Lászlóért. A művész nemrég lett rosszul egy színházi előadás közben, de fájdalomcsillapítókkal végigjátszotta a darabot. Felesége, Kárászy Szilvia a Ripostnak mesélt arról, hogy pontosan mi történt.
„Először annyit mondtak, hogy iszonyatos erős fejfájás tört rá. Bevett rá egy fájdalomcsillapítót, és kollégái segítségével végig tudta csinálni az előadást, még a tapsrendnél is ott volt. Utána megvizsgálta a színház ügyeletes orvosa, aki viszont rögtön mentőt hívott hozzá, így vitték be a Honvéd kórházba” – mondta a zongoraművész. Később a Vígszínház közleményt adott ki, hogy Tahi Tóth László szombati rosszulléte óta több vizsgálaton is átesett és a probléma hátterében egy korábbi stroke-ja állhat. Egy ér nyomhatja az agyat.


Bense Tamás orvost általánosságban kérdeztük a problémáról.

– Minden koponyaüregben zajló folyamat komoly kivizsgálást, odafigyelést igényel. Az esetek egy részében jó- vagy rosszindulatú daganat derülhet ki, máskor pedig érelváltozás. Az értágulatnál – azon részén, ahol elgyengül az ér – kialakulhat egy kis luftballonszerű elváltozás, ami vérnyomáskiugrásnál vagy valami stressz hatására el tud durranni. Ez agyvérzést okozhat. Adott esetben műtéti beavatkozásra is szükség lehet – magyarázta a doktor.

Kapcsolódó Cikkek

  • Visszatér a színpadra Demjén Ferenc

    Visszatér a színpadra Demjén Ferenc

    Egy év kényszerpihenő után december végi nagy koncertjén tér vissza a színpadra Demjén Ferenc. A 72 éves énekes napról-napra jobban van, a mozgás sem jelent neki gondot, és az elmúlt hónapok történéseire is tisztán emlékszik.

  • Megegyezett L.L. Junior és Csilla

    Megegyezett L.L. Junior és Csilla

    L.L. Junior tegnap közleménybe tudatta a nyilvánossággal, sikerült megegyezniük volt párjával kisfiúk, a hatéves Lacika felügyeletéről.

  • Lefestette magát Gelencsér Timi

    Lefestette magát Gelencsér Timi

    Új szerepben próbálhatta ki magát a TV2 Catch versenyzője, Gelencsér Tímea. A 2016-os Miss World Hungary győztese Borbás Edina legújabb könyvének, A Szeráj borítóján látható a főhősnő, Szófia szerepébe.