EUR: 329,64 Ft
CHF: 301,33 Ft
2019. december 13., péntek
Luca, Otília

Külföld

Őrizetbe vették korrupció miatt a guatemalai elnök fiát és testvérét

Őrizetbe vették Jimmy Morales guatemalai elnök korrupcióval gyanúsított fiát és testvérét – közölték helyi hatóságok csütörtökön.

A hatóságok szerdai intézkedésére egy évvel azt követően került sor, hogy a közép-amerikai ország államfője harcot hirdetett a pénzügyi visszaélések ellen.


Thelma Aldana ügyész a Guatevision televíziós csatornának elmondta, hogy Jimmy Morales testvére, Sammy Morales ellen vizsgálatot indítottak, egy 3,5 millió forintnak megfelelő összegű, ételszállításra szóló szerződés miatt. A vitatott szerződésben közpénzből fizették ki 560 reggeli leszállítását. Röviddel ezt követően Jose Morales, az államfő négy fiának egyike önként jelentkezett a hatóságoknál, miután letartóztatási parancsot adtak ki ellene.

Az üggyel kapcsolatban tavaly szeptemberben vettek őrizetbe egy köztisztviselőt, míg szerdán az érintett ételszállító cég környezetéből egy másik személy került a hatóságok kezére.

Thelma Aldana szerint az államfő testvérét és fiát is azzal gyanúsítják, hogy számlákat hamisítottak. A két férfi az ügyészség szerint csalást és pénzmosást követett el.

Jimmy Morales Twitter-üzenetben hangsúlyozta, hogy törvényszerűen fognak eljárni. Újságírók előtt mondott beszédében ugyanakkor “teljes támogatásáról” biztosította hozzátartozóit.

A korábbi televíziós humoristát, Jimmy Moralest tavaly január elején iktatták be elnökként a korrupt politikai rendszerbe belefáradt Guatemalában. Morales akkor hangsúlyozta, hogy elnökségének első napjától kezdve nem enged a korrupciónak és a lopásnak. Hozzátette, “szigorú és hajthatatlan” lesz azokkal szemben, akik el merészelik lopni az ország vagyonát.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nem jár rosszul a Brexittel Nagy-Britannia

    Nem jár rosszul a Brexittel Nagy-Britannia

    Boris Johnson elsöprő győzelme után szinte biztosra vehető, hogy a britek kilépnek az Európai Unióból (EU). A Brexitnek köszönhetően sok területen visszakaphatja az önállóságát Nagy-Britannia, a 2016-os népszavazást megelőző, gazdasági összeomlást vizionáló várakozások pedig várhatóan nem igazolódnak be – írta a XXI.

  • Sok kérdésben szövetséges Magyarország és Horvátország

    Sok kérdésben szövetséges Magyarország és Horvátország

    Magyarország és Horvátország sok stratégiai kérdésben szövetséges, sok fontos kihívást szinte azonosan ítél meg, jelentős kérdésekben egymásra vannak utalva és gazdasági együttműködésük is szoros – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

  • Íme Soros szervezeteinek legújabb akciója

    Íme Soros szervezeteinek legújabb akciója

    A napokban hívta fel egy amerikai internetes oldalon a magyar felmenőkkel rendelkező Ernest Istook újságíró arra a figyelmet, hogy Magyarországgal szemben a deep state, tehát a hálózati jelleggel működő duális háttérhatalom aktivizálódott az elmúlt időszakban. Ennek kapcsán a szerző felhívja arra a figyelmet, hogy Soros György hálózata egy politikai nyomásgyakorló csoportot hívott életre 2018 tavaszán Transatlantic Democracy Working Group (TDWG) néven, amely egyfajta munkacsoportként működik, és az Egyesült Államok volt kormánytisztviselői, nemzetbiztonsági és más illusztrisnak tekintett szakértők alkotják – írja a Századvég Alapítvány a közleményében.